A vonzás törvényének alapelve, hogy minden rezgéseket bocsát ki és a hasonló a hasonlót vonzza. Van továbbá egy olyan ezoterikus megközelítés is, hogy minden gondolat valósággá válik.

Egy jól megfogalmazott gondolattal elérheted, megteremtheted a vágyott célt. Ez azonban a „rossz”, nem vágyott, elutasított dolgokra is ugyanúgy igaz. Életünket valójában ez a törvény irányítja és a titok a tudatosságban rejlik. A recept egyszerűnek tűnik: konkretizálni és kérni szükséges, erre kell fókuszálni és érezni, mintha már a miénk, a valóságunk lenne. Mindehhez hálával és örömmel kapcsolódunk és végül kihagyhatatlan lépésként nyitottságunkkal, elfogadásunkkal járulunk hozzá.

Az útkeresők, önfejlesztők, önmagukat felfedezők egyik legnagyobb kihívása a tanult, olvasott, hallott ismeretanyag gyakorlati felhasználása. Én csak úgy hívom, hogy a vágtató hintaló esete. Gyakran elhisszük, ha elolvastunk néhány önismereti könyvet, meghallgattunk pár előadást, részt vettünk pár gyógyító eseményen, már tudjuk is a sikeres és boldog élet vagy a teremtő lét receptjét. Nincs is szükség másra, elég mindezeket a praktikákat a hétköznapokban alkalmazni. Igen ám, de leginkább épp itt vérzik el a dolog. A tudás legtöbbször meggyőződéssé válik és a megélt vagy megtapasztalt események e szerint az elméleti keretrendszer szerint szerveződnek, illúzióként fenntartva a tágulás, tanulás, fejlődés eszményét. A vágtató hintalovon ülve a mozgás / haladás csalfa élményét összekeverjük, azonosítjuk a lovaglás élményével.

Az elfogadás és elengedés téves értelmezése megfoszt bennünket a tanulás, tapasztalás lehetőségétől, a valóság tagadását eredményezi. Valójában fájdalmas érzéseink elismerése, elfogadása alól mentesítjük magunkat a Fogadd el! Engedd el! mondatokkal, hiszen ilyenkor a legtöbben a kialakult helyzetre vagy egy adott személyre utalnak. kb a Ne is törődj vele! frázis szinonimájává válnak és így egyszerűen a szőnyeg alá söpörhetjük rossz érzéseinket.

Ezek az önkiszolgáló, önnyugtató varázsmondatok azonban sokszor inkább a felelősség hárítását szolgálják és a legkevésbé sem segítenek.

Gyakran tapasztalom, hogy a kényelmes út választása előnyt élvez és hajlamosak vagyunk nem tudomást venni a kényelmetlen és kellemetlen dolgokról. Észre sem vesszük, de ezzel a tagadásnak adunk teret és elutasítjuk az élet teljességét, elzárjuk magunkat egy olyan lehetőségtől, amely éppen a tágulást, fejlődést segítheti.

Azért indulunk el az úton, mert tudásra vágyunk. Szeretnénk egy olyan tudás birtokába kerülni, ami tökéletes precizitással képes összeállítani a boldogság receptjét. Tökéletesíti a kapcsolatainkat, örökké jó érzéseket okoz az életben és elhagyhatjuk vagy elkerülhetjük vele a fájdalmat.

Vajon az útkeresés mikor jelenti az úton való haladást, mikor marad keresés, akár egy életen át és honnan tudom, hogyan vegyem észre, hogy útvesztőbe kerültem?

Útnak eresztem a hangommal együtt a vágyam is, hogy egyre többen, egyre jobban legyünk. Persze majd erről is beszélgetünk, hogy mit is jelent pontosan: jól lenni… Kicsit izgulok, kicsit összeakad a nyelvem még, de bízom a szerető fületekben, az értő figyelmetekben és szívetekben, na meg persze önmagamban is, hogy lesz ez majd még sokkal jobb. Fogadjátok ezt az első adást akkora szeretettel, mint amekkorával készült!