Minden élményfoglalkozás után van egy záró beszélgetés. Itt még rendeződik bennünk mindaz, amit a nap folyamán átéltünk. Hagyjuk, hogy lágyan ringatózzon az érzés, mely csak nemrég érkezett meg vagy éppenséggel végleg szétessen bennünk a régi világunk, eltűnjön maradék illúziónk is.
Ekkor mondta ki:
- Borzasztóan fájdalmas megélnem azt, hogy nem érzem magam a család részének, olyan vagyok, mint egy kívülálló, mint egy ufó.
- Valóban? – kérdeztem. Tényleg úgy érzed? Volt még más is, aki csatlakozott és halkan helyeselt, bólogatott.
- Igen, úgy érzem.
- Én is.
- Én is.
A meg nem értettség, a magamra hagytak –, a kívülálló vagyok érzése – bár nem gondolnánk, de mindannyiunk repertoárjában szerepel. Egész életünket végig kíséri. Igazán fájdalmasnak és életünket akadályozónak csak akkor éljük meg, ha ezt szüleinkkel kapcsolatban érezzük. Ennek feloldása talán a legnehezebb.
Az a szeparációs szorongás, melyen kisgyermekként „átesünk” egy bizonyos korban – nem tűnik el, hanem visszatér, időről időre ismét megjelenik – csak hogy jól megkeserítse az életünket – egészen addig, míg nem kerülünk önmagunkkal szeretetteli kapcsolatba. Ehhez a fejedben, a szívedben és lelkedben élő kép a szüleiddel való kapcsolatotokról csak segít, bár első pillantásra nem úgy tűnik. Pedig hidd el, hálás lehetsz nekik. Nem úgy, ahogy ők azt elvárják, ahogy azt te gondolod vagy hiszed!
A gyermekkorod és az akkor megtapasztaltak mentén kialakult a belső világod – mindez kondícionált érzelmi struktúra. Tanultad őket, tanították neked. Minden, amit érzel és gyermekként vagy fiatal felnőttként éreztél a szüleid érzelmi rendszerén keresztül érkezett meg hozzád. Mindezt a szeretet nevében adta-kapta mindkét fél. Pusztán az érzelmek hálójáról beszélünk, nem többről.
Ha azt mondom, hogy életed története csak fedősztori, egy történet, semmi más – mit szólsz? Ha rájössz, hogy bármikor szerepet cserélhetsz, hogy a fantáziád, a lelked erejének segítségével felülírhatod a szabályokat és szerkesztheted a regényedet? Milyen érzés? El tudod képzelni, hogy másképpen érzed magad?
Sok éve tapasztalom: a legtöbben nem tudnak ezzel mit kezdeni. Ha egy embert, aki élete eddigi minden napján egy fa ágain töltötte az éjszakákat és pálmalevelekből készített sátrat magának, fogod és egyszer csak beviszed a nagyvárosba – tuti kiborul. Az első pillanatban mindenképpen. Aztán persze elkezdi felfedezni, kitapasztalni, megismerni. Ha egy 52 szobás palotába viszed – eltéved, nem fogja tudni belakni, élvezni és szeretni. Idő kell. Meg kell szoknia. Egy életen át vágyott szabadság (lehet ez idő, pénz, egészség stb) megérkezésekor a legtöbben megbénulnak, mert nem tudják, mit „kell” tenni. Ez történik a csoportos foglalkozásokon is. Általában meg is osztják a csoportban: fogalma sincs mi történik vele, hol van, megszűnik tér és idő. Tudják, milyen ellenállni, tudják, milyen utálni a szitut, a másikat, dühösnek lenni stb. Erre kondícionálódott az érzelmi világa. Nem tudják azonban mit tegyenek, mikor megérkezik a rég áhított felszabadító érzés, kitisztul az út, az ég, a tüdő, berobban a szabadság.
Tudod-e szeretni az anyukádat vagy apukádat feltétel nélkül – úgy, ahogy azt te várod tőlük? Amennyiben a válaszod nem, – azért van, mert ők sem tudják. Ha tudnák, ott lenne a te eszköztáradban is. Igazából mindenki képes rá, csak elfelejtette, hogy valaha tudta. Hogy várod el a haltól, hogy a sivatagban meneteljen? Sehogy. Így van ez az ősökkel is. Biztos hallottad már, hogy nem vagy azonos az érzelmeiddel, nem vagy azonos a gondolataiddal. Hát ezért. Pontosan ezért.
Nem az a nehéz, hogy újat tanulj önmagadról, hanem, hogy elfelejtsd, amit tanítottak, és mikor „felejtesz” bátran megéld a dühöt, a szomorúságot, a magányosságot… az ufóságot! Mert ufónak lenni jó! Ne pánikolj, ne szorongj – légy ufó!
Az ufók egyedik, egyszerik és megismételhetetlenek, van önálló akaratuk, öntudatuk. Az a szép az ufó-létben, hogy bár kívülről úgy tűnik, eltávolodnak a családjuktól, eközben a szívükben sokkal közelebb kerülnek hozzájuk, de már nem hatnak rájuk a manipulatív mondatok vagy cselekedetek. Sokat dolgoznak önmagukon, sokat gyakorolnak másképpen lenni, nem félnek a változástól, nem esnek kétségbe, ha valami nem sikerül azonnal. Az ufók érzelmileg stabilakká válnak és szeretik önnön ufóságukat.
Éljenek az UFÓk!
Földönkívüli szeretettel,
Anita
Ha van még kedved és időd olvasni: tovább a többi cikkhez!
Részt vennél egy programon? Katt ide!
Kíváncsi vagy mit írtak rólam, akik már jártak nálam? Lapozz bele a vendégkönyvbe!
Érdekelnek a szolgáltatások? Nézz körül!