Még mindig sokan ódzkodnak a terápiás vagy önismereti munkától, mert valószínűleg nem volt korábban saját élménye senkinek sem a környéken, másrészről mások meggyőződését nehéz lehet tapasztalat hiányában figyelmen kívül hagyni, miszerint „csak a hülyék járnak” ilyen helyre. Nem csoda, ha félünk a megbélyegzéstől és mérlegelünk: Melyik teher nagyobb a számomra?
Az, amelyiket már cipelem évek-évtizedek óta vagy a megítélés, a stigma terhe? Valójában egy egyszerű kézlegyintéssel elintézhető azzal, hogy Jó az úgy! vagy Most mit erőlködjek? Úgysem változik semmi!
Így nem is fog…..
Értékelsz, majd döntesz.
A minap egy beszélgetés során felmerült egy igen komoly kérdés ezzel kapcsolatban. Tágabb környezete a párkapcsolat volt és egy nagyon „izgalmas” hasonlattal igyekeztem leírni, érzékeltetni az adott „problémát”.
Most is hétköznapi maradtam. A porszívó is csak azért jutott eszembe, mert a másik számára megítélésem szerint ez volt abban a pillanatban a legkönnyebben befogadható kép.
Történetesen van egy használt porszívód, amit szeretnél eladni, mert kaptál/vettél egy újat és feldobod a régit a netre 15000-ért.
Értékelsz, majd döntesz.
Jönnek is az érdeklődök egymás után:
Az egyik folyamatosan üzenetekkel bombáz és kérdés után kérdést tesz fel. A másik hívogat, figyelmen kívül hagyva, hogy este vagy reggel van, és ugyanúgy az érdeklődésével üldöz. A harmadik egyből azzal indít, hogy megveszi, máris indul és mikor megérkezik, közli, hogy nincs nála annyi pénz. (Pedig te addig foglaltad számára, nemet mondtál más érdeklődőnek.) A negyedik szintén megérkezik és ránéz a porszívóra, eltorzul a feje és úgy néz rád mint egy ufóra, hogy most ezt komolyan gondoltad??? – nem ad érte 5000-nél többet, mert nem ér annyit. Valaki azt mondja, hogy még örüljél, hogy nem kér pénzt azért, hogy elviszi. Akad a sorban olyan, aki csak annyit mond, hogy köszöni a lehetőséget, még meggondolja.
Valószínűleg már érzed, merre szeretnék haladni, ezért folytassuk a válaszokkal:
Elfáradsz és elmegy a kedved az egésztől. Már bánod, hogy egyáltalán belekezdtél ebbe a porszívó businessbe. Úgy érzed, hogy mindenki a te véredet szívja és a világ tele van bolondokkal és az most mind rád szabadult. Kezded magad kényelmetlenül érezni, mert még mindig nem kelt el, ráadásul elbizonytalanodsz. Megkérdőjelezed saját magad, vajon nem lehetséges-e, hogy tényleg túláraztad azt a porszit? (Érdekes, de a legtöbb ember azt gondolja, hogy túlárazta és nem alulértékelte …)
Mit tehetsz ezekben az esetben?
Körültekintően megvizsgálod, hogy valójában mennyit kérnek-kínálnak egy ilyen termékért aktuálisan a piacon. Szétszeded, átnézed, szépen kitakarítod, kijavítod, pótolod – elvégzed, ami szükséges, FOGLALKOZOL VELE. Ennek fényében korrigálod az árat – viheted lejjebb vagy tolhatod feljebb árat, ha végeztél.
Értékelsz, majd döntesz. Ismét.
Az is előfordulhat, hogy azonnal elviszik 15000-ért. Nem kizárt, hogy az első vevő a tuti. Miért is nem ezzel kezdtem? Mert nem ez a legvalószínűbb. De ekkor is felmerülhet néhány porszívó tulajdonosban a kérdés: Nem adtam túl olcsón? (Itt már néhányan magukra ismernek, érzem.)
Értékelsz, majd döntesz. Mint mindig.
Az életben mindent beárazunk, értékelünk. Önmagunkat is. Te mennyiért adnád a porszívót? Eladnád egyáltalán vagy tartanád még és hetek múlva újra meghirdetnéd? Egyáltalán FOGLALKOZNÁL, TÖRŐDNÉL VELE?
Milyen érzés azzal a tudattal élni, hogy van egy porszívó a kamrában, amit nem használsz? Értéket képvisel számodra vagy csak egy kacat? Jó érzés vagy nyomasztó?
Valahogy így vagyunk mi önmagunkkal, így alakul az önértékelésünk. Folyamatosan változik, külső és belső folyamataink eredménye.
Önértékelésünk evolúciós nézőpontból azért létfontosságú, mert a csoporthoz (itt családhoz) való tartozásunkat és egyúttal biztonságunkat biztosítja. A „tartozom valahova, valakihez érzés” illetve tudat – a túlélés esélyét növeli. Pszichénk egy olyan figyelő eleme, mely folyamatosan azt monitorozza, hogy mások mennyire fogadnak el minket. Egyfajta szociális kapcsolati vészjelző, mely a visszautasítást, izoláltságot igyekszik ki- és elkerülni.
Önértékelésünk fenti figyelő rendszere nem csupán vészjelzést ad, motiválja is viselkedésünket. Mozgásba hoz bennünket, különböző megküzdési stratégiát választ attól függően, mennyire taksáljunk magunkat.
Értékelsz, majd döntesz. Folyamatosan.
Ha gyerekként nem értékelték, hogy a világon vagy, hogy létezel – felnőttként bizonytalanság, szűkösség a „jutalmad” és folyton megerősítésre, támogatásra vágysz, kapcsolataid nehézkesek.
Ha feltétel nélküli szeretet volt a részed – elfogadó, megbocsátó, hálás, bőségben élő felnőtt válik belőled. Olyan ember, aki számára kötődni, kapcsolódni, másokról gondoskodni természetes.
Elolvastad a fenti sorokat. Természetesen értékelsz, majd döntesz, hogy foglalkozol, törődsz-e vele.
Magaddal…..
Anita
Ha van még kedved és időd olvasni: tovább a többi cikkhez és recepthez!
Ha hallgatnál bennünket: Lélekoldó beszélgetések – Lélekfecnik podcast
Részt vennél egy programon? Katt ide!
Kíváncsi vagy mit írtak rólam, akik már jártak nálam? Lapozz bele a vendégkönyvbe!