Az elindulás
Korábban már találkoztam T-vel, de az első két alkalom után kértem a szülőket, hogy inkább ők jöjjenek el hozzám. A néhány hónappal korábbi megkeresésük oka a gyermek viselkedészavara volt. Úgy érkezett meg hozzám a gyermek, hogy már látta és dolgozott vele szakpszichológus. A szülők megítélése szerint semmilyen változás nem történt a szakmai segítség dacára.
T. 6 éves, első osztályos, csodálatos kisfiú, aki néha ijesztő módon viselkedik: rettenetes dührohamokban tör ki, az iskolában és otthon is kezelhetetlenné fajulnak az események. Tény és való, hogy bátran verekszik, imád Fortnite-ozni, meg Minecraft-ozni, igazi eleven gyermek. Aki – per mellesleg – az első alkalom után bejelentette az osztályában, hogy sajnos csütörtökönként nem ér rá délután a suliban, mert Anita nénihez fog járni. Óriási csalódás volt számára, mikor közöltem vele, hogy most az anyukáját és apukáját is szeretném látni.
A folytatás
Azóta hónapok teltek el. Az édesanya rendszeresen jön terápiába, az édesapa egy alkalommal tisztelt meg, azonban az is igen eredményes találkozó volt. T. érdekes módon már nem volt kezelhetetlen, egyszeriben megszűntek a dühkitörések és az édesanya elmondása szerint sokkal könnyebben és bátrabban fejezi ki az érzelmeit, könnyebben elsírja magát, nem dühöng.
Miután párkapcsolati nehézségek vannak a háttérben, ezért nehéz külön választani a kisfiúban párhuzamosan zajló belső konfliktusokat. Egyrészről a plüss állatkák és kártyák segítségével fény derült egy osztályon belüli komoly ellentétre, melynek feloldása a következő alkalommal megjelenő T. szájából a következőképpen hangzott:
– Anita! Nem kell már a kis kacsa. (ezzel képviseltünk a játékban egy -egy érzelmet és személyt) Úgy érzem, túl vagyok ezen az egészen. Képzeld B-vel (a nagy ellenség) már barátok vagyunk, beszélgetünk! (ismét, uis az oviban még szerették egymást, de az iskola teljesen új helyzet volt T. számára és ezek szerint B. számára is, ellenségekké váltak)
Ezen felbátorodtam és gondoltam, ideje tovább haladni. Az édesanya is megerősített: T. két hete csodálatos magatartást tanúsít az iskolában. Éreztem, itt az idő. Igyekeztem kezelni az olyan megjegyzéseket, hogy „ez meg már a másik véglet”, meg hogy „Megkérdeztem: Kisfiam, milyen érzés, hogy most nem rosszalkodsz?”
Nem vagyunk rosszak. Sose voltunk. Egész egyszerűen csak nem tanultuk meg kezelni a stresszt. Ennyi az egész. Ami neked stressz, az nekem nem és lehet persze fordítva is. Meg kell tanulnunk egymást. Meg kell tanulnunk a gyerekeinket.
Elővettem a kavicsokat, a ceruzákat és a kártyákat. A kavicsok sokfélék. Olyanok mint mi, emberek. Van közöttük kicsi, lapos, nagyobb darab, különböző színűek és fajtájúak. Érdekes, hogy ezek az apró dolgok, mennyi mindent elárulnak rólunk és a kapcsolatainkról.
Ugyanígy vannak a rajzok is, melyek érdekes módon kifejeztek egyfajta attitűdöt: a harcost, a harcot, – és megjelenik a feszültség az egyik lapon – szó szerint, áram formájában.
Kiválasztottuk a mai kártyánkat is. Igen, azért írom többes számban, mert mindketten. Én is szoktam mesélni arról, hogy mit érzek és miért azt a kártyát választottam. Őszintén, tisztán. Sosem játszom meg magam. Nem játszom meg az elfogadót, ha éppen dühös vagyok vagy éppen bosszankodom. Az együttműködés lényege a kapcsolódásban rejlik és annak tisztaságában.
T. is érzi, hogy tisztelem, hogy bízhat bennem, én is bízom őbenne. Egy varázskönyv van a képen, amiből szállnak le vagy fel a betűk egy varázstálba – rád van bízva, mit látsz bele a képbe, fölötte a tálat tartó férfi.
– Miért ezt választottad ma?
– Nem tudom.
– Szereted a varázslatot?
– Igen.
– Én is odavagyok a csodákért és varázslatokért, ráadásul hiszek is bennük – mondtam teljes meggyőződéssel. Ha lenne varázspálcád használnád?
– Persze – mondta T.
– Mit kívánnál, ha lenne?
– Hogy Apa ne üljön annyit a vécén!
Még mielőtt mindenki arra gondolna, hogy …. De nem. Hosszú párbeszéd következett és kiderült, hogy az édesapa az egy légtérben töltött időt minőségi időnek ítéli meg, azonban mikor a gyermek kéréssel vagy kérdéssel fordul hozzá, azonnal ki kell mennie – természetesen nem mindig a mosdóba – , és mindig akad valami elintézni való a helyiségen kívül.
Itt tartunk
Az ülés utáni konzultáción kiderült, valóban így működik otthon minden, forgatókönyvszerűen. Megbeszéltük az otthoni instrukciókat és útjukra bocsátottam őket. Meleg szívvel engedem el őket, mert tudom, hogy egy, maximum két hét és T. újra jön hozzám, hogy együtt fedezzük fel a többi feszültség okát. Mindezt játszva, hason fekve, rajzolva és autókat tologatva.
Ennyi idős korban már nem kell több mint napi 30-40 perc aktív, értő figyelem. De azt mindenképpen biztosítani kell a gyermek számára. A figyelem energia. Ezzel is táplálom őt, táplálom a kapcsolatot.
Irigylésre méltó T. helyzete: elfogadó, támogató szülei nem gondolják magukról, hogy rossz szülők lennének. Tudják, hogy szülőnek lenni a legnagyobb kihívás az életben és ehhez néha segítségre van szükségük. T. úgy jön hozzám a találkozókra, mintha játszóházba jönne. Én pedig mindig örömmel játszom vele.
Itt tartanak mások
Hasonlóképpen gondolkodó és cselekvő szülőkkel találkozom abban az óvodában is, ahol rendszeresen részt veszek a szülői klub programjain mint meghívott szakértő, tanácsadó. Nem győzőm kifejezni tiszteletemet azok felé, akik nem éreznek késztetést tökéletesnek mutatkozni. Ezek a szülők bátrak és szándékukban áll tanulni, fejlődni, megismerni másokat. Legutóbbi alkalommal az egyik apuka köszönetet mondott azért a szakmaiságért, amit képviselünk. Megjegyzése szerint, ennyi szeretetre és praktikus tanácsra nem számított, a legjobb helyen van a gyermeke.
Tudja-e vajon az apuka abban a klubban, hogy én milyen hálás vagyok azért, amit tett…. ? Nem azért, mert megköszönte a munkánkat. Nem a szívből jövő, őszinte szavakért. Hanem azért, mert JELEN volt, mert figyelt, mert kérdezett, mert érdeklődött, mert értetlenkedett… Mert meg akarta érteni a gyerekét… Mert megértette, hogy a gyermeke, bár önálló individuum, tőle nem független.
Hát, ezért van tele hálával a szívem.
Anita
Ha van még kedved és időd olvasni: tovább a többi cikkhez és recepthez!
Ha hallgatnál bennünket: Lélekoldó beszélgetések – Lélekfecnik podcast
Részt vennél egy programon? Katt ide!
Kíváncsi vagy mit írtak rólam, akik már jártak nálam? Lapozz bele a vendégkönyvbe!
