Neked hogy megy a pozitív gondolkodás?
Őszintén: volt már olyan, hogy egy helyzetben, amely számodra megterhelő volt vagy stresszes, azaz idegállapotba kerültél, – közben elkezdtél volna pozitív gondolatokkal dobálózni a fejedben?
Igazi kihívás ez nekem, amolyan lehetetlen küldetés. Nagy valószínűséggel neked sem megy. Ehhez hasonlót tehetünk ugyan, de leginkább már akkor, mikor eltűnt a feszítő, szorongó vagy szomorú érzés. Ekkor – mintegy láthatatlan takaróval – az ember körbe öleli magát a felszabaduláshoz, megnyugváshoz szükséges gondolatokkal:
- Ez a helyzet biztosan nem véletlenül jött velem szembe.
- Ez az ember tanítani jött hozzám.
- Holnap egy jobb nap lesz.
- Minden rosszban van valami jó.
- Most legalább megmutathatom a bennem lévő jóságot és elfogadást, gyakorolhatom a türelmet.
- Etiópiában éhező gyerekek küzdenek a túlélésért, én meg itt nyekergek, velem van a baj, mert biztosan nem látom a fától az erdőt.
Sikerült már tökélyre fejlesztened? Mármint a saját érzéseid figyelmen kívül hagyását? Én valami mást választottam és javasolok minden hozzám fordulónak.
Talán kezdhetjük azzal, hogy ahelyett, hogy elnyomom a bennem megjelenő rossz érzést, hagyom, hogy úgy istenigazából átjárjon, és megfigyelem magam, mit mozgat meg bennem, hol jelenik meg a testemben. Nem terelek, nem sajnálom magam, na jó egy kicsit igen, de aztán visszatérek a rossz érzéshez és csak figyelek. Nem adom fel az „optimizmusomat”, de most helyet adok valami másnak is.
Lassan, apró lépésekben – nem kell sietni!
Ma beszéltem az egyik kliensemmel, aki ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ha nem kapja meg a kellő terápiás támogatást, valószínűleg nem történik meg az életében mindaz, ami – ma már így nyilatkozik – szinte elkerülhetetlen volt: elhagyta férjét, megtanult vezetni, önállóvá vált és újra nyitottá egy új kapcsolatra, amit a közeljövőben összeköltözéssel koronáznak meg. Mindezt két év alatt.
„- Hogy fájt-e? – kérdezi röhögve. Rohadtul! Igen, mondhattam volna, hogy ez jó nekem és csak el kell fogadnom a másikat olyannak, mint amilyen. De ha ez nekem nem jó? 10 éve nem volt jó és igen, így kezdi az ember, hogy jó lesz az, majd jobb lesz. Hülyeség!”
Neked jól áll az optimizmus? avagy Amiről nem tudsz, az nem fáj?
Az életemet elfogadni, tudomásul venni, felfogni bizonyos helyzetekben nagyon nehéz. Ilyenkor mindenféle elkerülési és menekülési stratégiát dolgozunk ki. Ha egyik sem megy vagy már mindkettőbe belefáradtunk, megbetegszünk. Diszharmóniában lenni a világgal, önmagunkkal – megbetegítő élmény.
Ilyenkor megállhatsz és megtisztelheted magad az őszinteséggel és megengedheted, hogy fájjon. Na nem a fejed vagy a lábad, miután eltört. Ott, a szív tájékon fáj az igazán. Nagyon nehéz megengedni magunknak azokat az érzéseket, amik megbénítanak. Szinte érzem, hogy megfagy bennem minden abban az ürességben, mikor találkozom a megszégyenüléssel, a kitaszítottsággal vagy akár a viszonzatlansággal. Nekem is fájt már sokszor. Hú, de sokszor!
A legjobb tanítómestereim lettek. Mert ez mind igaz volt, és van, ami még mindig igaz. És ez is rendben van. Az élet nem teljes a kényelmetlenség és fájdalom nélkül. Úgy tűnik, mintha a mi kultúránk csak a szépet, jót, ragyogót és kedveset legitimálná. A csúnyát, kényelmetlent, nehezet nem szeretjük. A nevetés jó, a sírás nem. Ez olyan, mintha az egyik kezedet szeretnéd, a másikat nem. Mindkettő a részed. Mindkettő egy egység része, önállóan, függetlenül is működnek, de mégis összehangoltan, egységben vannak. Olyan lehet ez, mint a szülés, születés élménye. Fájdalmas és mégis örömteli.
Felelősek vagyunk
Nem olyan rég egy szülői klubban, ahol meghívott szakértőként voltam jelen, a hiszti, a sírás volt a téma. Úgy éreztem, hogy nehéz erről úgy beszélni egy „gondolkodj pozitívan” világban, hogy mindenki komfortosan érezze magát, hiszen társadalmunk nem támogatja az érzelmek szabad megélését és kifejezését és ezt már gyermekkorban belénk nevelik. Néhány elhivatott pedagógus és jómagam is hiszünk abban, hogy egészséges felnőtt csak érzelmileg is stabil gyerekből válhat. Ahhoz, hogy ezek a gyerekek ne egy álomvilágban éljenek zombiként vagy droidként, szükség van felelősségteljes szülőkre, akik támogatják ezt a folyamatot (az érzelmek szabad kifejezését) a nevelésben. A klub foglalkozás alatt a fél társaság kisírta magát. A szemekben pedig a végére már nem fájdalom volt, hanem hála. Rálátni magunkban arra a működésre, hogy nem engedem meg magamnak az érzéseimet, ezért a gyermekemnek is ez nehézséget okoz – fájdalmas felismerés.
A komfort zónából kilépni pozitív, engem ölelő és megnyugtató gondolatokkal nem lehet. A bennem megjelenő érzelmeket, érzeteket viszont elfogadhatom. Az is sokszor előfordul, hogy a világ, a környezetem, a családom működését talán sokszor nehéz megértően fogadnom. Attól még lehet egy kiegyensúlyozott kapcsolatom velük. Mások gondolatai, szavai helyett hallgathatok a saját hangomra, a megérzésemre. Ez elfogadás. A többi: báránybőrbe bújtatott farkas. Elfogadni valamit, ami nekem nem jó, nem igaz és úgy teszek, hogy ez így rendben van: erőszak önmagam ellen. Becsomagolhatom ezt bármilyen pozitív maszlagba, sajnos többet ártok vele, mint azt az ember gondolná. Ilyenkor a tudatalattiban mozduló energiák, érzelmek sokkal erősebbek – mi csupán racionalizáljuk őket sokszor ezzel a pozitívoskodással, a megértés-elfogadás kényszerünkkel. A pozitív gondolatot – akárhová is ragacsoltad ki – nem tudod fenntartani 0-24-ben, talán egy pillanatig igen.
- Van velem valami baj, mert nem megy.
- Biztosan velem van a baj, hogy szarul érzem magam.
- Mindenki szerint mindenem megvan, nem értik, mi bajom van.
Mi a valóság?
Szerintem nem veled van a baj. Vannak olyanok, akik instant bölcsességekkel és kegyetlenül jó marketinggel, esetleg gyógyszerrel igyekeznek önmagad elnémítására biztatni. Óriási lépést tesz az ember önmaga felé, ha a fenti gondolatokkal rendben van és el tudja ismerni azokat, ha szükséges. Ha visszatérő nehéz érzés van benned, ha ismétlődő helyzetekre ugyanazzal a bénult, riadt, feszült állapottal reagálsz, érdemes felkeresned egy szakembert, hogy végére járj a dolognak. Az optimizmushoz ennek semmi köze, se a pozitív gondolkodásnak.
Bízom abban, hogy idővel egyre többen – mint ahogy már sokan meg is tették – leszoknak a hurrá-optimizmusról és az ál-pozitív gondolatokról, helyükbe pedig az önbizalom, az önszeretet és az önelfogadás lép. Ebben az állapotban nem csak önmagadban bízol, hanem a világban, a másikban is, illetve a kettőtök jó és biztonságos kapcsolatában. Ez egy kreatív és teremtő állapot. Én ilyenkor áldottnak érzem magam, könnyűnek és átjárhatónak. Bizonyára te is éreztél már így. Természetes, hogy kibillenünk ebből az állapotból, miután nem robotok vagyunk, de valahogy mindig törekszünk előállítani egy új, aktuális egyensúlyi állapotot.
Még egy személyes tapasztalat a végére: eddigi életem során az életüket viszonylagos egyensúlyban élő embereknek soha nem jutott eszébe, hogy törekedjenek a pozitív gondolkodásra, hogy azt mondják magukról, ők optimisták. Nem voltak tudatában, nem értették, nem foglalkoztak vele – egyszerűen csak csinálták a dolgukat. ÉLTÉK AZ ÉLETÜKET.
Egy buddhista tanító szerint: „Csináld azt, ami az orrod előtt van. (…… ) Az, hogy hosszú vagy rövid a hajad, hogyan öltözködsz, teljesen lényegtelen. Az a legfontosabb, hogy az vagy, amit csinálsz, teljesen benne vagy a dologban. Csak a belső dolgok a fontosak. A titok te magad vagy, nem az, amit felveszel.”
Sohasem túl késő
Csak, hogy lásd, én is szeretem az idézeteket, és egyáltalán nem tartom bénaságnak (de megoldásnak sem) – álljon itt egy – inspirációként – a kedvenceim közül :
„Sohasem túl késő belevágni valami újba! ……, hogy azzá váljak, aki lenni akarok. Erre mindig van idő. Úgyhogy akkor kezded el, amikor csak akarod. Megváltozhatsz vagy maradhatsz a régi – erre nincsenek szabályok. Rajtunk múlik, hogy jól választunk-e. Remélem, te jól fogsz választani….. Remélem, hogy káprázatos dolgokat fogsz látni. Remélem, hogy majd megismered a szenvedélyt. Remélem, hogy sokféle emberrel fogsz találkozni. Remélem, olyan életet élsz majd, amire büszke lehetsz. És ha mégsem így lesz….? Akkor remélem, hogy lesz benned annyi erő, hogy újrakezdhesd.”
idézet Benjamin Button különös élete című filmből
Szeretettel,
Anita
Ha van még kedved és időd olvasni: tovább a többi cikkhez és recepthez!
Részt vennél egy programon? Katt ide!
Kíváncsi vagy mit írtak rólam, akik már jártak nálam? Lapozz bele a vendégkönyvbe!