avagy tudom, hogy meg kellene bocsátanom, de fáj, amit velem tett…
Az életünket a legnagyobb tudatosságban élve is belekerülünk olykor olyan helyzetbe, ami kibillent egyensúlyi helyzetünkből, s olyan érzelmeket élünk meg, amiket nem tartunk méltónak ahhoz a tudatossághoz, ahogyan élni szeretnénk. Megeshet, hogy környezetünkből valaki igazságtalanul bánik velünk, megaláznak, lekicsinyelnek bennünket, vagy esetleg uralkodni akarnak rajtunk, megítélik gondolatainkat, cselekedeteinket. Sok-sok érzést kiválthat ez belőlünk, akár olyanokat is, melyek hatására rátámadunk (akár csak gondolatban) a másikra. Vagy akár mi is hathatunk úgy a környezetünkre, hogy az a másiknak rosszul esik, s értetlenül állunk előtte, hisz a mi szándékaink tiszták voltak. Nem értjük a megbántottságot, a vádakat, és emiatt megint sokféle érzés kavaroghat bennünk.
Gyakran halljuk, hogy a cél az, hogy középpontban maradjunk,
hogy mindig legyünk pozitívak, bocsássunk meg, mentsük fel a másikat vagy épp magunkat. Meditáljunk, fussunk, és nagyon szeressünk! Gyakorlatilag hozzunk létre egy instant boldogság-létállapotot. Nem mondom azt, hogy ez lehetetlen, azonban egészen máshogy, mint azt gyakran elképzeljük. Ha azt gondoljuk, hogy ez egyenlő azzal, hogy mindig szinte meditatív állapotban, Buddhaként létezünk, hogy semmi nem billenthet ki minket az egyensúlyunkból, akkor olyan elvárásnak tesszük ki magunkat, ami eleve bukásra van ítélve. Olyan állapotban tartjuk ezzel a tévhittel magunkat, amiben nem hogy közelebb kerülnénk a harmóniához, hanem inkább gátoljuk annak létrejöttét az elvárás frusztrációja miatt.
Hogy érthetőbb legyek….
Ha kiborulok, fájdalmat élek meg a másik ember viselkedése miatt, semmit sem segít, ha megerőszakolva, elnyomva feltoluló érzelmeimet, nyugalmat és szeretetet erőltetek magamra, s megbocsátok neki, azért, amit tett. Ha igazán magamba nézek ilyenkor, valójában ezzel csak vigasztalom magam. Vigasztalom azzal, hogy én jó vagyok, hogy én mindent kibírok, hogy én magasabb szinten állok, ezért tudok kegyelmet, megbocsátást gyakorolni. S miközben azt HISZEM, valakinek jót teszek ezzel (akár magamnak), önmagamat valójában teljesen figyelmen kívül hagyom, sőt, gyakorlatilag becsapom, félrevezetem. Elnyomom azokat az érzéseket, melyek a helyzet hatására megjelentek bennem. Rossznak, eltávolítandónak értékelem őket, zavarnak és nem akarok velük szembenézni, helyette felöltök, magamra erőltetek egy érzelmi álarcot, amiben szebbnek tűnök, a magam számára is… Legfőképpen a magam számára… Lassan életmóddá teszem mindezt, de valójában nem leszek boldog, folyamatosan harcolok a démonoknak kikiáltott, negatívnak ítélt, valójában viszont nagyon is valós és fontos, oldódni akaró érzéseimmel.
Megbocsátok egyszer, megbocsátok kétszer
Nagyon szeretek mindenkit, és mégis bántanak. Belefáradok, s már nem értem miért kapom ezt. Tovább bántom magam, mert azt már tudom, hogy semmi nem jön véletlenül. Már tudom, hogy valami nem jó, de egyszerűen nem értem, mit rontok el, hiszen én mindent úgy teszek, ahogy mondják. Mindig jó vagyok, mindig megbocsájtok, mindent elviselek… Lefordítom: mindig arra figyelek, milyennek kell lennem, mit várnak tőlem, mi a jó a másiknak…
De mit tehetnék másképp?
Mit is jelent akkor mindaz, amit hangoztatnak, hogy szeressek, hogy bocsássak meg, hogy ne toljam át a másikra a dolgokat? Mit jelent az, hogy a többiek tükröt tartanak elém?
Mi lenne, ha Te lennél az első a saját életedben? Mondhatnám úgy is: bőven elég feloldozni a másikat és megbocsátani neki azután, hogy megnézted, mit tett Veled, pontosabban Benned. Tedd a fókuszt Magadra, az érzésekre, amik megjelentek Benned a történtek hatására. Engedd meg, hogy haragudjál, s figyeld meg, hogy miért haragszol. Amíg Rá figyelsz, az Ő cselekedeteit magyarázod, vagy arra akarsz igazolást, hogy Neked van igazad és Ő rosszul látja a dolgokat, addig Vele foglalkozol… Ha Őt kirakod a képből, és csak a helyzetre koncentrálsz és a helyzetben felmerülő érzésekre, akkor találkozol igazán Magaddal. Sokszor fájdalmas ez a találkozás, de itt kezdődhet meg a gyógyulás is. Amikor nem azt nézed, hogy Ő pl. igazságtalan volt Veled, s bizonyítgatod az igazadat, hanem felismered:
Igazságtalan
Azt élem meg például, hogy igazságtalanok velem. Ettől a helyzettől csapdába kerülök, s úgy érzem, bántanak, pedig nem szolgáltam rá…
Lehet, hogy sokszor éled meg ezt. Talán, mert egyszer valaki nagyon mély sebet hagyott Benned így, elárult, pedig megbíztál benne, s azóta is hordozod… Minél jobban le tudod csupaszítani a helyzetet, megtisztítva a személyektől, közelítve az érzésre, ami Benned van, annál közelebb kerülsz ahhoz az eredeti képhez, élményhez, ami Benned ezt létrehozta egykoron.
Biztos megfigyelted már, hogy Te másként reagálsz egy-egy dologra, mint mások. Valami Téged jobban bánt, valamikor meg nem érted, a másik miért csinál belőle akkora ügyet. Nos, ami Téged bánt, az a Te sztorid, abban egyszer Te sérültél, ami a másikat bántja, abban Ő. Ezért mondják, hogy a választ Magadban kell keresned. Mert egy feszültség sosem véletlenül jelenik meg. És nem, nem azért, mert a másik negatív, meg gonosz, meg lelketlen. Hanem mert TE úgy éled meg, hogy az. És ha nem ítélsz felette, hanem megérted, hogy ez egy üzenet, már az útra léptél. S akkor kezdesz el járni rajta, amikor már Magad felett sem mondasz ítéletet a felbukkanó érzés matt, hanem megkérdezed Magadtól:
Miért bánt ez engem ennyire?
Mit tett velem? Mit élek meg ennek hatására? Milyen helyzetre emlékeztet ez engem? Ki ejtette ezt a sebet rajtam először? Miért hiszem, hogy ezt nekem viselnem kell? Vajon szembe tudok-e nézni azzal, aki egykoron így bántott? Vajon meg tudom-e ma védeni magam? Vajon hagyom-e, hogy ma is ezt tegye velem? – mehetsz egyre mélyebbre és mélyebbre.
És ahogy mész lefelé-befelé, már el is tűnik az, aki mindezt kiváltotta. Mert Magadhoz jutottál, a kicsi, vagy igaztalanul bántott, vagy megalázott én-darabkádhoz, akit módodban áll most megvigasztalni, igazságot szolgáltatni neki, felemelni. S ha megteszed, önmagától megérkezik a megbocsátás. A megbocsátás afelé, aki segített meglátni e sérült részedet. Mert akkor Ő már nem a főszereplő, hanem egy eszköz Önmagadhoz. Mert valójában nem is Neki kell megbocsátanod, hanem az apukádnak, az anyukádnak, a tesódnak, a volt vagy jelenlegi párodnak, stb., vagy még inkább annak a részednek, aki Belőlük született benned, aki Benned él ezekből a velük megélt helyzetekből Belőlük…
Kérlek, felejtsd el, hogy mindenkit szeretned kell!
Nem kell! Magadat kell szeretned és Magadon keresztül érkezik majd meg a szeretet mások felé is. Azzal jutsz ehhez közelebb, hogy szereted magad annyira, hogy megengeded a dühöt, a kétségbeesést, a haragot, ami megjelenik Benned. Azzal, hogy nem torkolod le a tajtékzó, szűkölő énedet, hanem megfigyeled, megérted és megadod neki, amire szüksége van. Semmi sem olyan fontos, mint a saját érzéseid! Ha igazán őszintén képes vagy a mélyükre engedni Magad, csodás dolgokhoz segítenek hozzá. Feloldoznak, tisztítanak, transzformálnak, szabaddá tesznek, jelenben tartanak, s tanítanak a tiszta, bizalommal teli, elvárások nélküli szeretetre. Nem adhatsz Magadnak nagyobb ajándékot annál, hogy elfogadod az érzéseidet úgy és olyannak, ahogy megjelennek. Engedd, hogy saját Érzéseid elfogadásán keresztül érkezzen meg minden Hozzád, a megbocsátás és a szeretet is. Ha nem ma, majd holnap. Adj időt, ne várd el, csak hagyd, hogy megjelenjen, akkor, amikor itt az ideje. Szeresd Magadat azzal, hogy nem vársz el semmit, még azt sem, hogy szeresd Magadat vagy a Másikat. Engedd meg, ami VAN, hogy megérezhesd a valódi szabadságot, s találkozhass újra és mindig: Önmagaddal!
Sörös Andrea
Ha van még kedved és időd olvasni: tovább a többi cikkhez és recepthez!
Részt vennél egy programon? Katt ide!
Kíváncsi vagy mit írtak rólam, akik már jártak nálam? Lapozz bele a vendégkönyvbe!