Elképzelhető, hogy pusztán csak leírva, kimondva a haragomat is működhet a dolog? Páros munka nélkül?
– tette fel a kérdést az egyik csoport tagja. Mások nyilvános választ kértek. Úgy tűnik, ez többeket foglalkoztató téma.
„Valakire rohadtul haragszom és nem tudok szabadulni tőle …..”
Kábé így indul neki mindenki. Ha itt nem állsz meg annak ellenére, hogy most hallod azt a szót először, hogy élményterápia, akkor már úton vagy. Csipetnyi bátorság és játszani tudás szükséges csupán és némi akaraterő, szándék arra vonatkozóan, hogy na most ezzel farkasszemet nézek!
Hogyan kezdj neki?
Természetesen mindenképpen érdemes tisztázni, hogy ahogy egy levél megírása, úgy ezek a játékok, vagy ahogy én hívom: érzékenyítő feladatok is “csak” segítik a terápiás, önismereti munkát. Előkészítheti, támogathatja azt a folyamatot, melynek célja a belső világod harmonikus működése és az egyensúly megteremtése az életedben, de nem helyettesíti azt. Remélem, hasznosnak találjátok majd a következő sorokat. Nagyon sok ilyen feladattal, módszerrel dolgozom, magam is járok szupervízióba, hiszen ez egy életre szóló feladat és bízom benne, hogy mások számára is kalanddá válik a sokszor fájdalmas önmunka. Szóval hajrá!!!
Fontos! Érdemes a következő gyakorlatot nyugodt körülmények között, egyedül vagy szakemberrel végezni. Ha először csinálsz ilyen feladatot, légy türelmes és nyitott, engedd, hogy a félelem helyett a tapasztalás győzzön.
Konkrét feladat és kérdés híján maradjunk a dühnél. Megfoghatatlan, céltalan – csak úgy megjelenik.
Hogy közelebb kerülj az érzéshez, végy egy párnát és tedd le valahova a közeledbe és csak figyeld. Azután kezdj el beszélni a párnához, fejezd ki neki a dühödet. Mondd el neki, mi bánt, miért vagy dühös? Üssed, csapkodd, köpködd, ha jól esik. Közben figyeld magad, hogy mi vagy ki jelenik meg benned…. Esetleg eszedbe jut egy emlék? Ha kijöttek az érzések – megindulnak a kezek, a szavak, a könnyek – engedd bele magad bátran! Egyelőre csak verbalizálni sikerült? – nem baj.
Engedd meg, hogy most csak ennyivel kerülj közelebb ehhez a fájdalmas, dühös területhez.
Lépj tovább és kezdj el neki (párna) beszélni arról, hogy most hogy érzed magad, még mindig dühös vagy-e vagy már megjelentek-e benned más érzések is? Beszélj ezekről az érzésekről! Fejezd ki azokat, éld meg őket nyugodtan – ez a helyzet most érted van. Lehet, hogy már nem is dühös vagy, hanem csalódott vagy összetört, elárult. Figyeld magad, hogy eközben hogyan változik a viszonyod a párnával. Megjelenik-e benned valaki, akivel szemben már érezted magad hasonlóan? Figyeld meg, hogy ez a felismerés benned most milyen érzést kelt. Ha jól esik már a konkrét személyhez beszélni, akkor szólítsd a nevén, ha nem jött senki a képbe, akkor egyszerűen köszönd meg, hogy most és itt elmondhattad mindazt, amit. A hatása így is megérkezik. Lehet, hogy néhány nap múlva lesz egy AHA élményed.
Ha felismered a helyzetet, a szituációt …..
Amennyiben megjelent valaki konkrétan, akkor pedig hozzá beszélj, szólítsd meg és mondd el neki, mi fáj és miért. Mesélhetsz arról neki, hogy mennyire meglepett ez a helyzet, hogy most vele találkozol, nem számítottál erre. Miközben arról beszélsz, hogy mi nyomja a lelkedet, figyeld meg, tudsz-e teljesen őszinte lenni hozzá vagy megjelenik-e benned ellenállás, feszültség, bűntudat, szégyenérzet? Miközben beszélsz, figyelj a következőkre:
- Hozzá beszélj és ne róla – észre fogod venni a különbséget, ebben biztos vagyok.
- Kerüld a tagadást és a ne, nem szócskát – ezzel tudatosan, koncentráltan csökkented a tudatalattid ellenállását.
- Kerüld az óhajtást, kérést, kérdést, felszólítást, feltételes módot – sokszor a vágyaink tudattalanul is elvisznek bennünket az erdőbe. A figyelemmel megfogalmazott mondatok segítenek kapcsolódni a valódi szükségleteinkhez, rávilágítani a belső érzelmi mintázatunkra.
Most már láthatod, nem is olyan könnyű….
DE! Ez lehet az első lépés önmagad felé, mert a fájdalom és a düh is te vagy, a részed, amihez lehet, hogy most már képes leszel kapcsolódni. Lépésről, lépésre, szépen lassan.
Addig beszélj a párna segítségével az adott személyhez, míg jól esik. Ha úgy érzed, köszönd meg a találkozást, ha még mindig maradt benned harag, akkor azt is elmondhatod, hogy most, ebben a pillanatban eddig jutottunk, de majd legközelebb vagy egy szakemberrel tovább folytatjátok.
És mindezt hangosan egy párnának beszélve??
Ha valakinek elmesélem, tuti azt gondolják, hogy elmentek otthonról!! Nekem ez nem megy!! Nem tudom, mit kell csinálni!!
– érkeznek a kifogások. Ekkor érdemes magadban tisztázni néhány kérdést:
- Mennyire feszít engem ez az érzés, amitől szabadulnék?
- Felnőttként valóban úgy érzem, hogy mások megítélése és véleménye fontosabb, mint a belső világom? (Egyébként meg nem, nem kell elmondanom senkinek, hogy mit csinálok, senki felé nem tartozom elszámolással, csak önmagammal szemben gyakorlom az őszinteséget.)
- Mások érzései fontosabbak számomra, mint a saját érzéseim? (Mert ugyebár azt már tudom, hogy a reakciójuk nem rólam szól, hanem róluk….)
- Csak kipróbálom! Mit veszíthetek? (Maximum mosolygok magamon egy jót, de az is lehet, hogy megkönnyebbülök.)
Egy konzultáció során azért van jelen a segítő, hogy ezer dologra figyeljen, hogy te csak az érzéseidre tudjál koncentrálni, hogy tudjál azokhoz kapcsolódni, hogy az elméd ne vigyen el messzire. Óvatosan, gyengéden jelzi, visszatükrözi, hol jársz most éppen és kérdéseivel mutatja a kirajzolódó belső térképedet, úthálózatodat. Az útirány választása azonban a tiéd.
Sokszor egy ilyen beszélgetés során kerül először kapcsolatba a kliens az eltemetett érzéseivel, érzelmeivel, fájdalmával. A segítő olyan mint egy serpa. Egy jó serpa már ezerszer bejárta ezt az utat, egyedül vagy többed magával és biztonságosan kísér a figyelmével, szeretetével, együttérzésével.
Instant megoldás vagy mégsem?
Az ember sokszor kerül olyan helyzetbe, hogy kénytelen magát valamiképpen stresszmentesíteni, mert nem jut el azonnal a segítőjéhez. Ez csupán átmeneti megkönnyebbülés lesz, hiszen a korábbi trauma nem oldódott, bármikor újra aktiválódhat a fájdalom (élmény) az életünkben egy külső esemény hatására. Egy hasonló konstellációban újraéljük ezeket az érzéseket és sokszor megmagyarázhatatlannak tűnik, miért gurul be az ember egy apróságon. Ebben a fenti feladatban felbukkanó és megtapasztalt érzések azonban szépen előkészítik a konzultációt, terápiát és a további önmunkát.
Párnám, párnám, mondd meg nékem …. ! – így kezdtem. Mindannyiunk számára világos azonban, hogy a párna nem fog megszólalni. Soha nem fog beszélni hozzánk. Mégis, annyi mindent megmutat nekünk! Mint a mesében az a bizonyos tükör ….
A játékhoz mindenkinek bátorságot és sok sikert kívánok!
Szeretettel,
Anita
Ha van még kedved és időd olvasni: tovább a többi cikkhez és recepthez!
Részt vennél egy programon? Katt ide!
Kíváncsi vagy mit írtak rólam, akik már jártak nálam? Lapozz bele a vendégkönyvbe!