Jó anya vagyok? Fut át az agyadon, mikor a gyermeked a bolt közepén a padlón fekve ordít és a vásárlók meredten néznek RÁD.
Jó anya vagyok? Teszed fel magadban a kérdést, mikor már századszorra kérted, hogy jöjjenek vacsorázni, de még mindig nem hallgat RÁD senki és már legszívesebben ordítanál vagy ordítasz is…
Jó anya vagyok? Kérded magadtól, amikor akárhány évesed kijelenti, hogy a Teri anyukája sokkal jobb fej, mint TE.
Jó anya vagyok? Mélázol el anyád és az anyósod és a szomszéd és a barátnőid tanácsait hallgatva, miközben a gyerek már megint letekeri az összes wc-papírt.
Aztán a gyerek megnyugszik, jön és átölel, jóízűen megeszi a vacsorát, odabújik, körbepuszil és a lehető legőszintébben szeret, és te még könnybe lábadt szemmel akkor is abban kételkedsz, jó anya vagy-e.
Szeretném, ha megértenéd, hogy ez a kérdés már a kiindulópontjánál hibás. Nincs jó anya és rossz anya. Anyák vannak. Többnyire kedves, gondoskodó, türelmes, megértő és olykor fáradt, ideges, rosszkedvű anyák vannak, miközben állandóan és folyamatosan a lehető legjobb édesanyja vagyunk gyermekeinknek.
Jó anya? Ez a kategória egyszerűen nem létezik, vagy csak ez létezik… A legnagyobb baj az, hogy a jó anyaság fogalmához olyan sztereotípiák tartoznak, hogy a jó anya mindig derűs, megértő, soha nem hozza ki a sodrából semmi, de semmi. Pedig mi anyák is hús-vér emberek vagyunk és bizony olykor-olykor tajtékzunk, kiabálunk, mérgelődünk és egyáltalán, egy cseppnyi nyugalomra vágyunk – és igen – gyermekünk nélkül. És ez nem rossz, ez egyszerűen emberi!
Az már sokkal izgalmasabb kérdés, hogy hogyan tekintünk anyaságunkra, s mit kezdünk – kezdünk-e valamit az ajándékkal, mit az élettől kaptunk – nevezetesen gyermekünkkel. A gyermek a mi tanítómesterünk. Fordítva gondoltad? Úgy is igaz, és talán éppen ezért így is….
Gondolj csak bele! A gyermek tőled tanul. Az érzéseit, gondolatait, viszonyát önmagával és a világgal rajtad keresztül éli meg, magyarázza.
Ha TE nyitott vagy a világra, ő is így néz szét maga körül.
Ha TE félelemben élsz, azt tanulja meg, hogy óvakodnia kell mindentől.
Ha folyton bosszankodsz és hibáztatsz, megtanulja, hogy mindig van miért szomorúnak lenni és persze ezért soha sem ő a felelős.
Ezek sarkított példák persze, mert egyikőnk sem fekete vagy fehér. De a lényeg benne rejlik a példáimban. A gyermek olyan, mint egy tükör. Leplezetlenül őszintén mutat meg TÉGED. Ez persze elég ijesztő és olykor idegesítő, mert te magad sem szeretnél szembesülni sokszor önmagaddal. De ugyanakkor hatalmas lehetőségeket is nyújt neked, segítséget a fejlődésedhez.
Ha nem rettensz meg a gyermeked őszinte megnyilvánulásaitól és megtanulsz belőlük olvasni, olyan felismerésekben lehet részed, melyeket már régen eltemettél magadban. Ezért mondom, hogy a gyermekek a mi tanítómestereink. És persze azért is, mert az ő szeretetük megindítóan tiszta. Talán olyannyira tiszta kezdetben, amire mi már szinte képtelenek vagyunk. Aztán persze megtanítjuk a mi értelmezésünkben vett szeretetre őket. Ahogy minket is megtanítottak… valahogy…
Amikor tehát azt látod, hogy a gyermeked nem úgy működik, ahogy szerinted jó volna, vagy valami nem stimmel, el kell gondolkodnod. Na, nem azon, hogy jó anya vagy-e! Hanem, hogy mit akar mutatni a tükör? Mi az, amiben fejlődhetnél? Mert végeredményben ez ilyen „egyszerű”. Ha megtanulsz olvasni gyermeked őszinte megnyilvánulásaiból az a saját és gyermeked életére is kihatással van. És hogy mit kezdesz azzal, amit kiolvastál? Nos, ez már igazán csak rajtad múlik.
Sörös Andrea
2017. augusztus 15.
Ha van még kedved és időd olvasni: tovább a többi cikkhez!
Részt vennél egy programon? Katt ide!
Kíváncsi vagy mit írtak rólam, akik már jártak nálam? Lapozz bele a vendégkönyvbe!
Érdekelnek a szolgáltatások? Nézz körül!