Így neveld a sárkányodat…
Régóta gondolkozom arról, hol csúszik el a gyermeknevelés? Mitől van az, hogy az óvodákban, iskolákban egyre több a magatartászavaros, idegrendszeri problémákkal küzdő gyermek, miközben azt látom, hogy rengeteg jó és hasznos információ áll a szülők rendelkezésére. Azt is tapasztalom, hogy ezek az információk el is jutnak a szülőkig, olvassák, bújják a különböző szemléletet sugalló írásokat, mert szeretnének elég jó szülők lenni, és igyekeznek kibontakoztatni a gyermekük személyiségét. Valahogy mégis úgy érzem, az információáradatban valahogy elvész a lényeg.
Gondolatébresztőnek gondolkozzunk el azon, milyen nevelési stílust képviselünk egyáltalán. Nagyon szépen leírható a különböző szülői magatartás a vezetői típusokkal. Ez nem véletlen, hiszen a családban a szülők a vezetők, ők felelnek a gyermekük testi-lelki egészségéért, ők a nagyok, a gyermek a kicsi.
„Három vezetői típust különböztetünk meg a vezetők jellemzésekor. Ezek a jól ismert autokratikus, demokratikus és laissez-faire vezetők.
Az autokratikus vezető többnyire egyedül hozza döntéseit, a döntés-előkészítés folyamatába ritkán enged be más kollégákat. Vezetési módszereire az utasítás és a parancsolás a jellemző.
A demokratikus vezető gyakran hoz konszenzuson alapuló döntést, már a döntés-előkészítő folyamatba is bevonja a kollégákat. Jellemző módszere a kompromisszum keresés igényével leírható vita, és a törekvés a meggyőzésre.
Az laisser-faire vezetés jellemzője, hogy a csoporton belüli informális vezetők, azaz a hivatalosan nem kijelölt vezetők, hozzák meg a döntéseket, így a szervezet egésze szempontjából nézve lehetetlen stratégiailag fontos és szakmailag megalapozott döntéseket hozni.”
Te milyen vezetője vagy a gyermekeidnek? Magadra ismertél?
Akkor beszéljünk egy kicsit következetességről, túlszabályozásról, és a túlzottan megengedő (liberális) nevelésről…
A szülői magatartás hatásait csak akkor érthetjük meg igazán, ha látjuk, értjük a gyermeki én működését, ezért talán ezzel kezdeném, hiszen ez a kiindulópontja mindennek.
A gyermek imád téged. Meg akar neked felelni mindenáron, ez motiválja, ezért tesz mindent. Egyszerűen azt is írhatnám: azért küzd, hogy szeresd. Biztonságra van szüksége elsősorban, tudnia kell (meg kell tanulnia), hogy szereted őt, elfogadod minden körülmények között. Ha ez megvan, onnan tud kifelé nyitni. Akkor már arra van szüksége, hogy hagyd próbálgatni az erejét, ügyességét, saját (és mások) határait. Hihetetlen nyitott a világra, eszeveszett vágya van az önállósodásra (lsd. ezt is Én akarom, azt is Egyedül akarom, stb.). És ha ezeket a törekvéseket szülői féltés, vagy ragaszkodás nem akadályozza, remekül tud fejlődni. Viszont ha bármilyen szülői ellenállásba ütközik, újra a megfelelési kényszer jön elő: nem tehetem, mert anyu nyugtalan, esetleg vissza is fog, vagy nem bírja megállni, hogy ne segítsen. A folytonos segítés és féltés miatt végül elveszik a belső motiváció, s talán még a gyermeked is elhiszi, hogy ő minderre képtelen, és hogy azzal tud téged boldoggá tenni, ha segíthetsz neki. Aztán önállótlan lesz. És mikor nem érted, hogy miért ilyen lusti az 5-évesed, hogy még mindig te öltözteted (az oviban bezzeg teljesen önálló – vajon miért?), vagy hogy miért ilyen bátortalan, miért lóg mindig a nyakadon, akkor lehet kerek szemekkel bámulni:
Egyszerűen nem hagytad, hogy mássá váljon.
Mit eredményez a túlszabályozás (autokrata szülői vezetés)?
Nem verésre gondolok. „Csak” kőkemény, folyamatos elvárásokra – Ide tedd! Oda rakd! Ne nyúlj bele, mert koszos leszel! Szépen egyél! Jó legyél! Légy kedves! Ne veszekedj! Add oda neki! Folyamatos figyelemmel (sokszor nyilván aggódással) követed minden rezdülését. Származhat ez csupán valóban féltésből, de ugyanakkor abból is, hogy mindent kontroll alatt akarsz tartani, mert azt hiszed, csak így fog tudni helyt állni a világban. Azt hiszed, minden helyzetet meg kell magyaráznod, mindenre fel kell készítened, mindentől meg kell védened. Egy cseppet sem kételkedem abban, hogy mindezt szeretetből, féltésből és hitből teszed – abból a hitből, hogy neked meg kell tanítani őt mindenre. És valóban példa vagy, de nem így…
A gyermeket nem tanítani kell, ő tanul.
Azonban a társadalmunk rendszere miatt vannak dolgok, amelyeket valóban meg kell tanítanod neki. Ezeket a következetességgel érheted el. Fel kell állítanotok (a másik szülővel közösen) fontos, értelmes szabályokat, melyeknek betartására magatok is odafigyeltek. Fontos, hogy gyermeked tudja, hogy ha mondasz valamit, annak súlya van. Akkor talán nem röhög gátlástalanul a képedbe (miközben nagyon rosszul érzi ám magát), amikor pedig te mindent megtettél érte. Ehhez higgadt, átgondolt nevelés kell.
S miért jó, ha így nevelsz? Mert a gyermeknek határokra van szüksége. Tudod miért? Mert ha van határ, akkor tudja, hogy ő azon belül jó, megfelel. Nincs annál szörnyűbb számára, ha soha nem lehet biztos benne, hogy meddig mehet el (laisser-faire). És mi van, ha túl szűkre szabjuk a határokat? Szenved, mert érzi, hogy egyszerűen nem tud megfelelni (autokrata).
Mit gondolok optimálisnak? A demokratikus szülői attitűdöt.
Egy jól körülhatárolt, ámbár tág teret, melyben már kellő szabadság van, de ugyanakkor biztonságosan elfogadva érzi magát gyermeked. És ha ezek a határok olyan alapvető, a két szülő között lefektetett szabályok, melyek a család minden tagjának kényelmét, igényeit, fejlődését figyelembe veszik (és alapvetően betartjátok ti is), akkor a gyermek ezeket hamar megtanulja. Persze próbálgatja magát és téged, de ha a helyeden állsz, megérti, hogy vannak szabályok, amit be kell tartani. És ha te, tudatos szülő, hasznos és jó szabályokat hoztál, nagyon jól és biztonságosan érzi majd magát gyermeked.
Miért nem működik megfelelően a túlzottan megengedő liberális nevelés (laisser-faire)?
Bolt, vásárlás – nem akarsz cukorkát venni – gyerek sír érte, hisztizik, megkapja. (Ez ugye nem következetesség. Nem, nem kapja meg, ha én nem akarom. És ezzel nem tiprom őt a sárba, csak megérti, hogy ez nem így működik.) Mi van, ha odaadod, és megtapasztalja (nem egyszer, sokszor ilyen és hasonló helyzetekben), hogy eléri ily módon, amit akar?
Mivel nagyon okos, hamar megérti, hogy így mindent és bármit elérhet.
És ha mindent és bármit elérhet, ki lesz az a felnőtt, aki megmutatja neki, hol a határ, amiben biztonságos lennie? Voltál már olyan helyzetben, hogy fontos döntést kellett hoznod valamiről? Érezted azt a stresszt? A határok nélkül nevelt gyermek folyamatosan ilyen stresszben él. Egyszerűen áthárítod rá a döntés felelősségét. Csokit akar enni ebéd helyett – hisztizik – persze odaadod, szegény biztos arra vágyik. Az övé a felelősség? Ráhárítod? Nem te vagy a tudatos szülő, aki tudja, hogy a csoki nem helyettesítheti a tápértékben, vitaminokban gazdag ebédet? Nem te vagy, aki tudja, hogy a pénzért meg kell dolgozni, és az nem úgy van, hogy bármit leveszek a polcról, mert megtetszett?
De, Te vagy a tudatos szülő, és fel kell vállalnod ennek felelősségét!
Te vagy a nagy, és ő a kicsi, és nem fordítva. És hiszem, hogy attól válik belőle szabadon gondolkodó, de következetes, szabályokat is betartani tudó nagy, ha te megadod neki a teret, hagyod próbálkozni, de kiszabod számára a tér határait, hogy tudja, felfedezéseiben te ott állsz mögötte. És szereted, és elfogadod.
Mert ő csak erre vágyik – ahogy te is: az elfogadásra és a feltétel nélküli szeretetre.
Sörös Andrea
Ha van még kedved és időd olvasni: tovább a többi cikkhez!
Részt vennél egy programon? Katt ide!
Kíváncsi vagy mit írtak rólam, akik már jártak nálam? Lapozz bele a vendégkönyvbe!
Érdekelnek a szolgáltatások? Nézz körül!