Sokszor jelzik felém a szülők, hogy a glutén- és kazeinmentes diéta nehezen kivitelezhető a gyerekeknél. Széles mosollyal válaszolok, hogy nem csak a gyerekeknél nehéz, küzdelem ez a felnőtteknél is.  Gyakran naplót íratok, hogy lássuk mindketten, mi kerül be a szervezetbe. Az átadott iránymutatás mellett is bizony előfordul pékáru vagy egy kis nassolni való keksz, csoki, gyümölcsjoghurt legalább két-három alkalommal egy nap. Természetesen az ajánlott diétát mindenki önmagáért és a gyermekéért teszi, nem értem vagy miattam. Ebből indulj ki. Mindig biztatom a szülőket is, hogy egyenek hasonlóképpen, táplálják magukat egészséges ételekkel és a mellékhatás náluk sem marad el: kiegyensúlyozottabbak és energikusabbak lesznek.

A kéréseknek megfelelően közreadok néhány receptet, melyek remélem hasznotokra lesznek és szeretni fogjátok őket.

Reggelre saláta? Igen! Hihetetlen, de a gyerekek szeretik. Együtt is készíthető, színes és nagyon tápláló.

Az egyik szombaton reggel hozzám érkező kisfiúval, aki terápiára jött, együtt majszoltuk el a sárgarépa, alma, banán összeállítást, én egy kis kemény sajtot ettem az almához. Együtt reggeliztünk. (Nagyon fontos momentum, hogy felnőttként ne okoskodj, várj el, követelj, hanem mutass példát. Ha elvárod tőle, a minimum, hogy úgy cselekszel. És mindjárt nincsen dráma, csak természetes viselkedés, melyek segítik a mintakövetést és  természetes dolgok, melyek bekerülnek a kicsi szervezetébe.) Közben pedig beszélgettünk és már el is kezdődött a terápia….

egészség, saláta, diéta, autizmus, adhd, figyelemzavar, pánik, pánikbetegség, depresszió, táplálkozás, zöldség, gyümölcs, magvak, joghurt, sajt, tojás Hogy milyen alapanyagokat használjunk? Vehetsz bio terméket, termelhetsz otthon, ami a legjobb és igen szerencsés. De ha nincs rá lehetőséged vagy nem engedheted meg magadnak – sem baj. Nem az étel bióságán fog múlni a dolog. Nemrég egy orvossal történt konzultáció során arra jutottunk, hogy sok a nem megfelelő minőségű élelmiszer, mely bizony komoly idegrendszeri és / vagy hormonális problémákat okoz napjainkban. Ez a minőségi hiányosság az élelmiszereknél azonban már független attól, hogy milyen körülmények között kerültek előállításra. És még egy dolog: jógaoktató barátnőm mesélte, mikor elment egy vizsgálatra az orvos elég gyorsan nekiszegezte a kérdést, hogy vegetáriánus-e – kicsit ledöbbent, mert rögtön hiánybetegségre gondolt. Pedig csak egyszerűen olyan értékei voltak, melyek mutatták, hogy sok a növényvédő szer a szervezetében. Akármennyire körültekintő vagy, nincs tuti módszer vagy márka.

Jó tanács: Feldolgozott húskészítményeknél figyeld, hogy van-e szója, keményítő vagy tejsavópor a termékben.

A képen lévő saláta összetevői:

jégsaláta, sárgarépa, kemény sajt, sonka, grapefruit, pekándió, kesudió, mandula (nem sózott és nem pörkölt)

Lehetnek még a salátában: zeller, zellerszár, ruccola, paradicsom, uborka, paprika, hagyma, petrezselyem, koriander, alma, narancs, avokádó, kiwi, törökmogyoró, káposzta, fekete retek, nektarin, mandarin, olajbogyó (cukor és tartósítószermentesen), spenót, kemény/főtt tojás, szőlő, bármilyen húsféle, halkonzerv (nem szószos!)

Öntetnek használhatsz joghurtot vagy házi készítésű majonézt:

Robotgéppel 1 egész tojást keverj el 1 ek citromlével, pici mustárporral vagy mustárral, sóval, borssal és mézzel ízlés szerint. Adj hozzá lassan adagolva 2,5 dl extra szűz olívaolajat. Ahogy kevered be fog sűrűsödni.

Ez az alaprecept. Ízesített olívaolajat is szoktam használni és zöld fűszernövényeket, melyet a végén keverek bele. Nálam rendszerint van itthon petrezselyem, koriander, bazsalikom és menta. Használhatsz fokhagymát, rozmaringot, kakukkfüvet, vöröshagymát is egy-egy különleges öntet elkészítéséhez. Arra figyelj, hogy a saláta ízvilágával harmóniában legyen az öntet is.

Hidd el, hogy nem olyan bonyolult, csak annak tűnik. Egy 10 éves gyerek már önállóan is el tudja készíteni. Pucolhat, apríthat is adott esetben és a robotgép használata is mindig varázslatos egy gyerek számára. Csináljátok együtt!

Ha van még kedved és időd olvasni: tovább a többi cikkhez!

Részt vennél egy programon? Katt ide!

Kíváncsi vagy mit írtak rólam, akik már jártak nálam? Lapozz bele a vendégkönyvbe!

Érdekelnek a szolgáltatások? Nézz körül!

 

Pin It on Pinterest