Ennek a sütinek is van története. Nevét az én drága Moncsi barátnőm után kapta. A fotók is az ő lelkesedését dicsérik.

Történt ugyanis, hogy a féléves rendes látogatásunk alkalmából, mikor is megérkeztünk a székesfővárosból Nyíregyházára, hogy együtt csajoskodjunk, ezt a browniet sütöttem. Már azzal a figyelmeztetéssel mutattam a készített finomságot, hogy újítottam ismét, legyenek kedvesek úgy vegyék a szájukba az első falatot. Ne tévessze meg őket, hogy kinézetre kísértetiesen hasonlít a korábbi browniekra.

Újításom célja pedig az volt, hogy egy decis vagy bármilyen mérőpohár elég legyen összedobni valami menteset, ami még ráadásul finom is és legfőképpen gyors és egyszerű .

A lényeg, hogy megérkezésünkkor még volt esélyünk Mesi barátnőmmel egy kicsit csippenteni a brownieból, de utána már eszünkbe se jutott, mert Moncsi mondta: az az övé. Én persze az alkotó boldogságával és örömével együtt lemondtam róla, Emese pedig szintén nagylelkű volt, mint mindig. Így mi ettük meg a banános-almás-mákos muffinokat, amik még a brownie mellett a sütis dobozban rejtőzködtek.

Ha kedvet kaptál valami finomat és menteset sütni, amiről senki meg nem mondja, hogy egészséges, akkor próbáld ki a következő receptet:

Hozzávalók:

Lisztmentes, gesztenyeliszt, brownie, csokis, diós, rumos, alternatív, egészséges, paleo, mentes süti

  • 2 tábla étcsoki (nálam ez 70%-nál kezdődik)
  • 10 dkg vaj
  • 3 tojás – szoba hőmérsékletű
  • 1 dl gesztenyeliszt
  • 1 dl darált dió
  • 2 dl darált eritrit – ha nem porított, az se baj
  • 2 ek cukrozatlan kakaópor
  • 1 ek barna rum vagy rum aroma
  • csipet só

Így készül:

  1. Gőz fölött olvaszd meg a két tábla csokit és a vajat, majd tedd félre hűlni.
  2. Kapcsold be a sütőt 170 fokra, légkeverésre.
  3. Ha kihűlt szoba hőmérsékletűre a csoki-vaj keverék, add hozzá egyesével a tojásokat alacsony fordulatszámon robotgéppel vagy kézzel habverővel. Miután minden tojást jól eldolgoztál,
  4. add hozzá a többi hozzávalót. Itt már a kézi habverőt, ha addig azzal dolgoztál – cseréld le egy masszív kanálra.
  5. Sütőpapírral kibélelt kb 23×23 cm-es formába öntsd a masszát és tedd be sülni 20-25 percre.

 

Ha van még kedved és időd olvasni: tovább a többi cikkhez és recepthez!

Részt vennél egy programon? Katt ide!

Kíváncsi vagy mit írtak rólam, akik már jártak nálam? Lapozz bele a vendégkönyvbe!

Pin It on Pinterest