„Van egy súlyosan autista fiam.”

„Van egy súlyosan autista fiam. Igazából nem tudom eldönteni, hogy mit tud a világról. Szerintetek lehetne őt is gyógyítani valamilyen módszerrel? Hogy érzitek, mi lehet a célja egy ilyen léleknek, mit szeretne tanítani nekem, nekünk? Minden ötletet, megérzést hálásan fogadok tőletek!”

Ibolya sorait egy csoportban olvastam. Megérintett, mivel gyakran találkozom gyerekekkel, dolgozom nehezen kezelhetőekkel és autistákkal egyaránt, mindemellett van egy tündéri kis unokahúgom, aki szintén ehhez a csapathoz igazolt.

Megérintett, mert sok szülő nem mer ilyen egyértelműen fogalmazni, bátran vállalni, hogy ezzel a helyzettel ő még nem tud egyelőre mit kezdeni. A legtöbb szülő finomkodik és úgy tesz, mintha megbékélt volna mindennel, miközben küzd a bűntudattal, a szánalommal, az értetlenséggel és ugyanúgy választ akar, de sosem mer kérdezni. Hiszen, aki felteszi a kérdést, annak el kell tudni viselni a választ is…. miszerint a változás bár lehetőség, de mértéke és milyensége kiszámíthatatlan, nagyon szűk határokon belül értelmezhető csupán.

Sokak számára nem is olyan egyértelmű dolog az autizmus. Egy misztikus és távoli,  „kicsit más” kategória, mégis kedves ismerősként rögtön Dustin Hoffman és az Esőember jut az eszünkbe. Az antiszociális és sokszor idegesítő, esetlen zseni, aki úgy számol fejben mint senki más és aki sokszor hangoskodik és ismételget napokon át számára kedves mondatokat a tévés műsorából idézve. Az átlagember mindennapjainak ez nem része. Eddig legalábbis nem volt. De egyre többen vannak. Egyre több ilyen gyerekkel találkozom, találkozunk.

Talán köszönhető ez annak is, hogy jobb diagnosztikai eljárások léteznek, egyre több információnk van erről az állapotról, de az is elképzelhető, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan ok folytán tényleg megsokasodtak az SNI-s (Sajátos/Speciális nevelési igényű) gyerekek.

Érdemes tisztázni, miről is beszélünk – bár pontosan meghatározni igen nehéz, de lássuk mi az Autism Europe megfogalmazása minderről:

„Az autizmusspektrum-zavarokat a tünetek együttese jellemzi: zavarok a társas interakciókban és a kommunikációban; korlátozott érdeklődés és repetitív viselkedés. Az autizmusspektrum-zavarok megjelenési formái széles skálán mozognak, és a jelenség érinthet súlyos értelmi sérüléssel élő személyeket éppúgy, mint azokat, akiknek intelligenciaszintje az átlagos tartományba, illetve affölé esik. Az autizmusspektrum-zavarok egyértelműen öröklődő mintát mutatnak, noha a genetikai háttér komplex, és még messze nem értjük teljesen.”

Az utolsó mondat szerintem a legigazabb és a legmellbevágóbb is: messze nem értjük teljesen.

Lehet-e bármit megérteni, amivel nem tudunk együtt lenni, nem tudjuk átérezni, megtapasztalni és kipróbálni? Tudjuk-e annyira plasztikussá tenni azt, amit nem ismerünk, amiről nincs információnk, hogy végül még igaz is maradjon? Lehetetlen. A válasz bizonyára nem mindenki számára elfogadható.

Hiszen felfogjuk, hogy mikor elolvasunk egy könyvet az űrhajózásról és a csillagokról, hogy mit jelent – az egyfajta információhalmaz. Egy más szintű megértés lesz, mikor már elmegyek a csillagvizsgálóba, belekukucskálok a messzilátóba és azzal az élménnyel gazdagodom, hogy szinte karnyújtásnyira látom, érzékelem az égitesteket. Megint más élmény és tapasztalás, mikor már űrhajósként kiképzésen veszek részt és esetleg egy űrhajó segítségével eljutok az űrbe. Hatalmas munka, erőfeszítés, tanulás, áldozat és fejlődés vezet odáig, hogy a kezemben a könyvvel  – vágókép – majd az űrben szkafanderben lebegve megtapasztaljam galaxisunk végtelenségét, de annak is leginkább csak egy szeletkéjét: annyit, amennyit az érzékszerveink felfogni képesek.

Az autista gyerek másképpen érzékel, alkot egy világot – mint ahogy mi is tesszük. Egyikünk világa sem azonos, mégis békében vagy éppen nem, de együtt élünk. Tiéd a döntés, hogy a békét vagy a békétlenséget választod.

„Hogy érzitek, mi lehet a célja egy ilyen léleknek, mit szeretne tanítani nekem, nekünk?”

Megkísérlem óvatosan feltenni a kérdést, hogy valójában szükséges-e megérteni egymás világát? Feltétele kell-e legyen egy boldog, örömteli életnek a megértés?

Természetesen, hogy igen, de kérlek, itt ne hagyd abba. Mert megérteni bármit is – pusztán racionalizáció. Nem feltétlenül ott kell keresned a választ, ahol azt először felfedezni véled.

Erről egy Goethe idézet jutott eszembe:

„ Csak azt látjuk, amit keresünk,

csak azt keressük, amit ismerünk.”

Lépj most egy kicsit közelebb önmagadhoz kérlek, és tedd fel magadnak a kérdést bármivel kapcsolatban, ami most éppen foglalkoztat: Milyen módon hat ez rám? Hogyan érzem magam? Milyen érzelem jelenik meg bennem ezzel a kérdéssel, személlyel vagy helyzettel kapcsolatban?

Talán már érzed is, hogy lényegtelen, hogy autizmusról vagy párkapcsolatról, esetleg egy végtag elvesztéséről van szó. A lényeg és a válasz benned van, talán az is, hogy mit „tanulhatsz” meg minden olyan élethelyzetből, mely számodra feszítő vagy terhes, esetleg fájdalmas.

Az általam eddig megismert autista gyerekek szinte kivétel nélkül fejleszthetőek. Ritka az olyan eset, ahol azt látom, hogy nem lesz képes az önálló életre.

A szülők általában aggódnak, hitük a szavakban vagy a terápiába és a belém vetett bizalomban kimerül. Szomorú látni, hogy egy szülő nem bízik a gyermekében és annak fejlődésében. Az nem lehet válasz, hogy „de hát autista!”.

„Szerintetek lehetne őt is gyógyítani valamilyen módszerrel?”

Az autizmus egy idegrendszeri és energetikai állapot. Nem betegség. Ameddig azt gondoljuk, hogy pusztán gyógyítani kell, addig hibás úton járunk.

Megismerheted úgy, hogy megtanulsz kapcsolódni hozzá. Megtaníthat téged, a felnőttet az örömre, az elfogadásra, kialakíthat benned egy új értékrendet, rávilágíthat az alázatosságra, mindenhatóságod felülvizsgálatára – a kontroll elengedésére.

Munkám során megfigyeltem és személyes tapasztalatom is, hogy minden autista gyermek felmenője küzd olyan betegséggel, rendelkezik bizonyos tünet együttessel, mely egyértelműen utal szorongásos zavarra. Itt pusztán két szálon látom értelmét végigvezetni az összefüggéseket: a fizikum (test) és a fizika (most hívjuk léleknek) vonatkozásában.

Kezdve a nyelőcsővel egészen a végbelünkig  – a testünkben élő baktériumok, vírusok, egysejtűek és egyéb állatkák létrehoznak egy olyan közeget, mely képes egészségesen, egyensúlyban tartani bennünket. Segítségükkel, illetve az általuk létrehozott környezetben szívódik fel a tápanyag, termelődnek vitaminok, állítódnak elő hormonok. Ha ezek között az aprócska élőlények között nincsen egyetértés és megfelelő minőségű kapcsolat: egyensúlytalanná válik a helyzet, betegségek jelennek meg, elszaporodnak bizonyos baktériumok, „elszabadulnak” vírusok és így tovább. Ez a fizikum, mely hat a fizikánkra, azaz a lelki és szellemi állapotunkra.

Ugyanígy van ezzel a fizikánk is. Egy vizsgadrukk hihetetlen, mit tud tenni a gyomrunkkal vagy a beleinkkel – talán még van emlékünk az iskolai évekről és az ottani mosdókról. A lelki, érzelmi érintettségünk  – a stressz intenzitásának és minőségének függvényében – hat a fizikumunkra, a testünkre.

A legtöbb autista gyermeknél tapasztalható a szorongás és a bélprobléma egyaránt. Erről egy táplálkozástudományból és neurológiából diplomázott édesanya könyvet is írt. Autista gyermek szülőjeként, kutatóorvosként az élet hozta a témát. /Ez az egyik bibliám: Dr. Natasha Campbell-McBride – GAP szindróma./ GAPS (Gut and Psychology Syndrome) diéta lényege, hogy kazein- és glutén mentesen étkezve, illetve kerülve a gyorsan felszívódó szénhidrátokat és egy kis fermentált élelmiszerrel a bélflóra könnyen rehabilitálódik, az idegrendszer és az agyi szövetek  – így a képességek is jobban fejlődnek.

Ez, a testet érintő, a bélflóra helyreállításán keresztül az idegrendszert célzó gyógymódnak tekinthető. Kiegészíthető természetesen különböző viselkedés vagy kognitív terápiával, függően az aktuális állapottól.

Itt is lehet tanulni sokat. Egy diéta bevezetése vagy a mozgásfejlesztést célzó gyakorlatsor óriási fegyelmet és szervezettséget igényel.

 „Igazából nem tudom eldönteni, hogy mit tud a világról.”

Az autizmus egy gyűjtőfogalom, mely bizonyos képességek vizsgálata folytán kerül diagnosztizálásra, felállításának metodikája időről időre változik. Sok esetben külsőre meg nem állapítható, előfordul, hogy csak a mozgásában vagy beszédében korlátozott az egyén és vannak igen súlyosnak mondott esetek is, mikor kerekesszékhez vagy ágyhoz kötött az illető.

A legnagyobb gondot – és ellenállást – az jelenti, hogy rájuk akarunk erőltetni bizonyos dolgokat, melyek valójában sokszor szerintünk sem hasznosak és praktikusak – ekkor jön egy dühöngő vagy katatón periódus az autista részéről, mert „érzi” benned azt, amiről néha neked sincsen fogalmad. Kapcsolódva hozzájuk, világuk részeként, az együttműködésen keresztül már tudsz hatást is gyakorolni rájuk, fejleszteni, tanítani őket és közelebb kerülni a megértéshez.

Meggyőződésem, hogy minden, számára szükséges információhoz hozzájut az ember – legyen bármilyen „FIGYELEM! NEM ÁTLAGOS!” címkével ellátott érdeklődésünk fókusza. Számomra egyre fontosabbá válik, hogy hidat építsek világaink között. Biztassak mindenkit egy ilyen építkezés vállalására és a hídon való átkelést pedig tekintse mindenki úgy, mint önmagához való kapcsolódást. Csodálatos utazás, mely során bárhová is indulsz, egy biztos: az út az önismereten át vezet.

Az unkahúgom és a többi kisember mássága, illetve a velük való különleges kapcsolódás már kimondatott velem néhány értékes mondatot és ébresztett bennem egy sor inspiráló gondolatot, amiért végtelenül hálás vagyok.

Általuk, (nehézség, fájdalom) keletkezett értékről, gondolatokról van szó…. ergo tudom őket értékelni. Általánosságban is elmondható, hogy az értéktelenség érzését – bárkivel vagy bármivel kapcsolatban is merül fel – azzal tudom a leginkább felülírni, ha én magam elkezdem értékelni az életemben résztvevőket és saját magam.

Fontos felismerés lehet azonban, hogy ha eddig ez nem ment, akkor van bennem valami, valahol, ami akadályoz engem, blokkol, nehezíti az elfogadást, a kapcsolódást valamely részemhez vagy akár egy témához.

Ekkor mindenképpen érdemes segítséget kérni egy olyan szakembertől, baráttól, sorstárstól, aki számodra hiteles, akivel kapcsolatban bizalmat és szimpátiát érzel. Segíthet, hogy feloldódjon benned néhány régi, tanult és rögzült meggyőződés.

Segítőként úgy gondolom, hogy az élet úgy teljes, ha vannak benne előre ki nem számítható, meg nem tervezhető elemek. Így nyer valódi értelmet az a gondolat is, hogy „Semmi nem történik véletlenül.” Miután becsempészted az életedbe a „fentről jövő” dolgokat, egy idő után észre veszed, hogy kezd összeállni a kép és hirtelen, szinte varázsütésre minden darab a helyére kerül…

Sok ilyen AHA! pillanatot kívánok Neked!

Szeretettel,

Anita

Figyelem! Nem végzek gyógyítást, pszichoterápiát, terápiát. Tevékenységem egészségügyi ellátást kiegészítő és azt nem helyettesítő módszer. Segítő beszélgetéssel, érintéssel, értő  és támogató figyelemmel kísérlek – én mindezzel és az intuíciómmal, tisztánlátásommal tudok neked segíteni. Nem vagyok szakértő, azonban rengeteg tapasztalatom van a témában.

Ha hallgatnál más témákban is: Lélekfecnik – Lélekoldó beszélgetések podcast

Ha van még kedved és időd olvasni: tovább a többi cikkhez és recepthez!

Részt vennél egy programon? Katt ide!

Kíváncsi vagy mit írtak rólam, akik már jártak nálam? Lapozz bele a vendégkönyvbe!