Elvárás nélküli párkapcsolat…
Szerintem az egyik legnehezebben kivitelezhető kombó. S ha ez még kiegészül a családdal, gyermekekkel, még nehezebb a megvalósítás. A férfi – nő, férj – feleség, apa – anya szerepeinkhez már önmagában rengeteg elvárás, minta társul, ami még bonyolultabbá, nehezebbé teszi a dolgunk.
A másik nehézség, hogy az elvárás nélküli lét, kapcsolódás, nem létezhet a Bizalom, Alázat, Tisztelet, Szeretet, Elfogadás, Elengedés nélkül, s még lehet, hogy valamit ki is felejtettem. Szóval ez egy rendkívül összetett helyzet, s inkább mondanám következménynek, ha már a fentiekkel rendelkezünk.
Bízom Benned!
Tudom, hogy képes vagy megtalálni az Utadat. Van úgy, hogy hatással vagyok Rád, de nem Akarok hatással lenni, CSAK megtörténik. Elfogadom, hogy ismered a saját Erőidet és Gyengeségeidet, s tudni fogod, mikor mit lépj. Ha szükséged van rám, ott vagyok, jelen vagyok az én éppen aktuális személyiségemmel, mert Szeretlek, de nem várok ezért cserébe semmit. Nem Akarom, hogy ez megváltoztasson. Fejet hajtok a Sorsod előtt. Nincs bennem elvárás Feléd, Tisztelem az Utadat Érzéseidet, Harcaidat. Még segíteni sem akarok. Nem láncollak magamhoz, Elfogadom azt is, ha – már vagy épp – nem akarsz kapcsolódni. Szabad vagy és én is szabad vagyok. Szeretetem feléd fordítom, mert jól esik nekem. A szeretetet, mely a legtisztábban él bennem.
Nehéz…
mert maga a Szeretet olyan érzelem és mintázat, melyet gyermekkorunkban, a családban sajátítottunk el. Azzal az előfeltevéssel jövünk erre a világra, hogy a szüleink szeretnek, Bennük bízhatunk, Ők védenek. Tőlük tanulunk meg szeretni. S ez belénk ég, ez lesz, ilyen lesz a mi szeretetünk is, míg rá nem döbbenünk arra, hogy valójában ez nem is feltétlenül az, ez nem a tiszta Szeretet, sokszor köze sincs hozzá….
Mondok pár példát.
Az anyám, apám bántalmaz. Testileg, vagy lelkileg. Elülteti bennem, hogy én senki vagyok, hogy az érzéseim, megnyilvánulásaim nemcsak, hogy nem fontosak, de bűnök. Nem vagyok szerethető, és verést érdemlek, hogy megtanuljam a leckét, hiszen – enélkül — alkalmatlan vagyok a tanulásra. Életképtelen vagyok nélkülük, a verés nélkül Megtanulom, hogy ha bántom a másikat, akkor azzal szeretem őt a lehető legjobban.
Nem várt gyerek vagyok. Nem akartak és elfogadni sem tudtak később sem. Nincs jogom az élethez, semmibe vesznek. Talán nem is létezem, de mindenesetre senkinek sem vagyok fontos. Pedig mindent megteszek azért, hogy észre vegyenek, hogy meglássanak. Hatással akarok lenni, vagy így vagy úgy. Mindegy, csak hatással legyek! Megtanulom, hogy mindegy mit csinálok, észrevétlen maradok. Vagy csak akkor vesznek észre, ha bántok, ha frusztrálok. Vagy teljes apátiába vonulok, vagy agresszor szerepbe, de megnyugvást egyik sem hoz… Azt tanulom meg, hogy azzal szeretek a legjobban, ha a másikat semmibe veszem, ha nem hagyom, hogy hasson rám, s magammal is ezt teszem…
Az anyám mindent megtesz értem, de közben feladatommá teszi, hogy ezért én őt nagyon szeressem, tele van elvárással. Persze azért, mert Ő maga sem boldog ettől a szereptől (mártír), hiányállapotban van, amit nekem kellene betölteni. Ebből azt tanulom meg, hogy a szeretet arról szól, hogy kiszolgálom a másikat. Hogy mindent feláldozok érte. Hogy tennem kell azért, hogy szeressenek, mert én – csak magamért- nem vagyok szerethető.
S ez csak néhány árnyalat, néhány példa.
Családonként összetett, mi minden jelenik meg. Ha igazán magadba nézel, s elkezded kutatni saját működésedet, megtalálod az elakadásokat, s annak az eredőjét. Lehetsz egy normális család normális gyermeke, akkor is szenvedhetsz, mert bár a szülők szándéka sokszor nagyon tiszta, de a hatás már koránt sem egyértelmű. Elég a szülők közti konfliktus, hogy benned harcot szüljön, elég, hogy kiszolgálnak, hogy azt éld meg, Te nem vagy elég jó semmire, egyedül nem tudsz semmit megoldani. Elég, hogy büszkék Rád, de ezt nem fejezik ki Neked, hogy Te megfeleléskényszer alatt éld az életed, hogy egyszer Elég legyen, amit cselekszel, elérsz…
Szóval ez az elvárás nélküli lét nehezített pálya,
mindenkinek, akit nem tudtak elvárások nélkül, bizalommal, tisztelettel, elfogadással nevelni a szülei. Szóval MINDENKINEK. Mert lássuk be, ez Nekik, Szüleinknek is épp olyan nehéz volt. S annál nehezebb nekünk is, minél több tényező, melegség hiányzott szüleinkből. Visszük a mintát tudattalanul, s a leglátványosabban ez a családunkban (párkapcsolatunkban – gyermekeinkkel való kapcsolatunkban) jelenik meg aztán, mely ijesztő is lehet. De addig is remekül tesszük ezt Magunkkal is. Magunkat is így szeretjük, s képünk sincs arról, hogyan lehetne másként. Csak érezzük, ösztönösen, hogy nem jó, hogy hiány van. S valahonnan, a messzeségből, egy távolinak tűnő tudatosságból mégis ismerjük, milyen is a valódi Szeretet, s oda vágyunk vissza. Az Egységbe, a harmóniába, ahol kiegyenlítődik minden, a tiszta SZERETETBEN.
Amint felismerjük a helyzetünket, s ráébredünk fokozatosan arra, hogy mi is hiányzik, már tudunk érte tenni. Felelősséget vállalunk, és elkezdjük magunknak megadni azt, amit nem tudtunk megtanulni, átírjuk azt, amit tévesen írtunk be a rendszerbe. Minél jobban sikerül, minél inkább képesek vagyunk magunk felé elvárások nélkül, bizalommal, alázattal, tisztelettel, elfogadással, elengedéssel, szeretettel fordulni, annál inkább képesek leszünk ezt kiterjeszteni környezetünkre, a körülöttünk lévő emberekre, ismerősökre, barátokra, s végül kapcsolatainkra, családunk tagjaira.
S hogyan is néz ki ez a gyakorlatban?
Mit tehetünk azért, hogy ezt meg tudjuk valósítani, el tudjuk érni?
Első dolog, amit tennünk kell, az őszinte önmunka, önismeret. Minél inkább olyan segítőt találunk ehhez (legyen az barát, terapeuta, akárki), aki a fenti erényeknek birtokában van, és/vagy minél több ilyen ember vesz minket körbe, annál könnyebben találunk új képeket, melyekkel fokozatosan átírjuk a régit. De nem csak a képeinknek kell megváltozni, hanem a gondolkodásunknak, kommunikációnknak, megnyilvánulásainknak. S talán, ha ezeket tudatosan fejlesztjük, az szintén visszahat ránk, s alakít minket.
Néhány gondolat arról, mit is tehetsz ezért:
Kezdj el úgy kommunikálni, hogy Magadról beszélsz. Arról, ami Benned létrejött az adott helyzettel kapcsolatban. Ne hibáztass, ne vádolj, ne kérj, ne akarj megfelelni. Fogadd el, legalizáld azt, ami Benned létrejött, és mondd el, vállald fel tisztán, de ne várd, hogy a másik reagáljon, változzon emiatt. Figyeld magad, a hangszínedet, az érzéseidet, és lásd meg, mikor megjelenik az elvárás. Azzal dolgozz megint magadon. Tisztítsd le, formáld képeidet és gyakorolj, folyamatosan. Eleinte az sem kell, hogy konkrét személlyel beszélj így. Elég egy párna vagy bábu, vagy bármilyen tárgy, amit magad elé teszel, s megszemélyesítesz. S nem is kell ennek elsőre sikerülnie. Tiszteld Magad, a tempódat. Ha jól figyelsz, épp ezekben a pillanatokban érkeznek meg az igazi felismerések, a valódi hiányok. Ha jól csinálod, fokozatosan eltűnnek a játszmák, és a tiszta önkifejezés marad. Ha bízol a barátodban, társadban, elé is állhatsz ugyanígy. Tisztán kifejezve a benned dúló harcokat, a hiányaidat. Elvárások nélkül, tisztelve őt, Rá bízva azt, hogy Ő ebből mit tud befogadni.
Ha tisztán szeret, és fontos vagy neki, úgyis figyelemmel lesz rád.
Ha Te Szereted, és látod, hogy a párodnak nehéz, úgyis teszel érte, nem elvárásból, hanem mert szereted. De mindeközben Önmagadat tiszteletben kell tartanod, s persze az Ő határait is. Formáljuk, húzzuk-vonjuk egymást, de nem játszmázva, mert valamit el Akarunk érni, hanem egyszerűen a tiszta szeretettel hatunk egymásra. Elfogadjuk és tiszteljük egymást és magunkat. Tiszteletben tartjuk egymás és saját határainkat, vágyainkat, s ha nem megy együtt, akkor e tisztelet jegyében engedjük el egymást, elfogadva azt, hogy ez vagy Neki, vagy Nekem, vagy mindkettőnknek sok, nehéz, járhatatlan.
Nehéz, nagyon nehéz, de ha már közelítesz, ha már közelíteni akarsz ehhez a tiszta minőséghez, az is nagyon sokat ér. Nehéz, mert ha ezt elvárod magadtól, már önmagában ellentmondásba kerülsz. Csak játssz, próbálkozz, gyakorolj és figyelj. Figyeld Magad, mi az, ami még akadályoz. Mi az, ami még nehéz. Keresd meg, miért az, s dolgozz rajta. S közben tudd, Mindannyian ezzel küzdünk, Mindannyian erre tartunk. Kinek ez, kinek az a nehezebb az Úton, így tudjuk segíteni egymást.
S tudod, valójában mindannyian arra vágyunk, hogy Szeressenek és Elfogadjanak minket, elvárások nélkül, Tisztelve az Utunkat. Mi is lehetne nagyobb ajándék, minthogy Te megadod ezt azoknak, aki számodra a legfontosabbak? Köztük Önmagadnak is… ?
Ha van még kedved és időd olvasni: tovább a többi cikkhez és recepthez!
Részt vennél egy programon? Katt ide!
Kíváncsi vagy mit írtak rólam, akik már jártak nálam? Lapozz bele a vendégkönyvbe!
Wow. Gratulálok, nagyon magas rezgésű tiszta írás! Nem olvastam még hasonlót sem parkapcsolati témában!
Sok sikert a programodhoz is kívánom, hogy az is onnan jöjjön ahonnan ez.
Lefüleltem magam, hogy mivel anyukamtól feltétel nélküli szeretetet és figyelmet kaptam ami, szeretetbő és nem félelemből jövő segítő szándékkal párosult, ezért akarok mindenkin segíteni 🙂
És azt is elcsíptem, hogy apám felé anyukámnak a szeretet mellett ott volt az elvárása, hogy csak vele és ez a legutóbbi párkapcsolatomba nekem is bekapcsol.
Köszönöm az irást ez a felismerés előrébb vitt!