Az ember társas, közösségi lény.
Az első közösség, amit megél, noha még láthatatlanul, azt édesanyja pocakjában tapasztalja meg. Ez még sokkal inkább egység és végtelenül szoros együttműködést feltételez az életben maradáshoz. Ha ez nincs meg, nem képes kifejlődni a magzat.
Ezután a születéssel egy tágasabb térbe érkezünk, a családba, ahol már testileg különállóként, de még mindig végtelenül kiszolgáltatottként vagyunk jelen. Elkezdődik a tanulás egy olyan szakasza, ahol tapasztalás útján szívjuk magunkba, mit jelent kapcsolódni. Mennyire biztonságos kifejezni önmagam? Hogyan, milyen módon tudom elérni, hogy igényeimre reagáljanak? Miként válaszol a közösség, a család arra, ha sírok, nevetek, mozdítom a kezem, stb? A kisbaba ekkor még nem érti a szavakat, de nagyon hamar pontosan érti az arckifejezések rezdüléseit, az érintésekben rejlő dinamikát. Érzi a háttérben megbújó motivációkat, általa kiváltott érzéseket.
A gyermek kialakuló reakciói a látott, tapasztalt családi dinamika mentén, a saját személyiségének, habitusának megfelelően, a számára legsikeresebbnek talált formában alakítja ki azt a működési formát. Ezt úgy értékeljük: ilyen vagy olyan az én gyerekem. Ez határozza meg a viselkedését, vagyis a későbbiek során ez az első, családban szerzett tapasztalat adja majd az alapját a tágabb közösségben való reakcióinak, válaszainak, megnyilvánulásainak is.
Tehát a gyermek nem olyan, ahogy viselkedik, hanem úgy viselkedik, ahogy a családban látja, tapasztalja. Ez formálja, alakítja a személyiségét.
Az ember tapasztalati lény, a tanulás fejlődésének záloga. Nem véletlen csupán, hogy oly sokszor ismerünk magunkra, vagy a párunkra a gyermek viselkedésében, reakciójában. Ez nem azért van, ahogy olykor tévesen hisszük, mert a gyermek ezt genetikailag örökölte, vagy mert ő alapvetően ilyen lenne, hanem mert ezt a dinamikát leste el tőlünk. Ami változhat, az a habitus, ahogy úgymond megnyilvánítja.
A családi energetikát, dinamikát javarészt több ember működése, reakciója, egymáshoz való hozzáállása, a másikra adott reakciók összessége rajzolja meg. A gyermek – és itt jön be a vele született habitus – a saját szűrőjén keresztül, a maga számára legközelibbet, az általa legsikeresebbnek véltet, legdominánsabbat igyekszik megvalósítani. Ez fogja meghatározni az alapvető stratégiáit a társas kapcsolataiban, a későbbi közösségekben is.
A tanulás azonban nem áll meg…
Bekerülve az óvodai, majd iskolai közegbe, a gyermek lehetőséget kap arra, hogy kipróbálja azt, amit addig tanult. Újabb tapasztalatokat szerez arról, hogy azok a reakciók, válaszok, megnyilvánulási formák, melyeket a családban elsajátított, hogyan állják meg a helyüket a közösségben. A pedagógusok felé javarészt a szüleivel való kapcsolati dinamikát próbálja eleinte érvényesíteni a gyermek. A társak felé a testvérekkel megélt kapcsolatából merítkezik (ennek hiányában vagy új alapokról, vagy a játszótéri tapasztalatából indul).
És új tapasztalatokat szerez…
Megtapasztalja, hogy vannak más válaszok is, más dinamika is működtethet egy-egy kapcsolatot, közösséget, mint amit a családban látott. Megérti és megtanulja, hogy egy nagyobb közösségben már sokkal több minden befolyásolja, hogyan tudja megmutatni magát. Ezek a közegek átmenetet képeznek a társadalomba, ahol nyilvánvalóan még tágabb a kör.
Minél nagyobb a különbség a közösség dinamikája és a családban látott, tapasztalt minták között, annál nehezebb harmonikusan beilleszkednie a gyermeknek az adott közösségbe.
Különbség pedig törvényszerűen mindig van. Egyrészt a sokszínű, egyedi viselkedési mintát követő nagyobb gyermeklétszám és a közösség jellegéből adódó kiterjedtebb szokás- és szabályrendszer miatt is. Ugyanakkor a különbözőség lehetőséget rejt magában, mert új tapasztalatokkal gazdagodhat önmagáról, a világról a gyermek. Új megküzdési stratégiákat tanulhat páros kapcsolataiban, felnőttekkel való kapcsolatai mentén. Ugyanakkor alakul az identitás azon része is, amely egy tágasabb közösségben tapasztalja már a nagyobb egységbe való beilleszkedés sikeres, számára preferált, eredeti értékrendjéhez illeszkedő formáit.
Itt fontos megemlíteni, hogy bár a saját bőrén ekkor tapasztalja a gyermek először ezt a fajta működési formát, de közvetve már korábban is vannak erről tapasztalatai. Javarészt láthatatlan, mégis számára érzékelhető tapasztalati mintával az szolgál e tekintetben, ahogy a szülei reakcióját, viselkedését érzékeli nagyobb közösségekben, társadalmi színtereken. Vagyis, ahogy a szülő vélekedik, gondolkodik, viselkedik embertársaival, illetve a társadalmi rendben valamiképpen hagyományos értelemben felette állókkal (pl. főnökökkel, törvényhozókkal, stb). Ez a hatás a későbbiek során is, mindvégig fennáll és kiegészül a gyermek saját tapasztalataival.
Az óvodában, iskolában megélt tapasztalatok, nehézségek, frusztrációk, és természetesen a feltöltő, izgalmas élmények is valamiképp megmérettetnek a családi körben is. A gyermek hazaviszi friss élményeit és a szülők saját működési stratégiájuk mentén reagálnak is erre. Ez a szülői reakció, ami a kisgyermek számára a legfontosabb, legrelevánsabb értelmezése az eseményeknek, képes bezárni vagy kinyitni a tapasztalást. Bezárja, ha a szülői attitűd rugalmatlan, ítélkező, a saját igazát védelmező, szülőként is gyermeki. Ekkor a gyermekben mély belső frusztráció ébred, két tűz közé kerül, bár képes meglátni a közösségben tapasztalható másfajta dinamikát, annak értékeit, de nem képes harmonikusan együttműködni vele. Ugyanakkor kinyitja, tanulásra, tapasztalásra, fejlődésre motiválja a gyermeket, ha a szülő maga is nyitott, rugalmas, megfelelően konstruktív értékrenddel bír, ha már benne is lüktet a folyamatos fejlődés vágya, vagyis önmagáért felelősséget vállaló felnőtt.
Szülőként rendkívül fontos szembenézni azzal, hogy milyen mértékben van hatással a szülő gyermeke kapcsolataira, közösségben elfoglalt helyére, megküzdési stratégiáinak sikerességére.
A fentiek alapján nem is lehet kérdés, hogy a gyermek viselkedésének alakulása a családból hozott minták, nem pedig a hangzatos nevelési elvek mentén alakul. Hiába igyekszünk szavainkkal „jó útra” téríteni gyermekünket, mert ami igazán számít, az az, ahogy mi magunk élünk szűkebb vagy tágabb közösségeinkben. A valódi mintát és alapokat, ez szolgáltatja gyermekünknek.
Érdemes hát eltöprengeni azon, hogy az a minta, amivel jelenleg elől járunk, valóban támogatja-e gyermekünket abban, hogy nyitott, saját és mások értékeit elismerni és becsülni tudó, együttműködésre és empátiára képes, ugyanakkor önmagát is képviselni tudó, kiegyensúlyozott, magabiztos emberré tudjon válni? Ha nem, sosem késő változtatni, felnőttként is új utakra lépni, tanulni, változni, fejlődni.
Sörös Andrea
Ha van még kedved és időd olvasni: tovább a többi cikkhez és recepthez!
Részt vennél egy programon? Katt ide!
Kíváncsi vagy mit írtak rólam, akik már jártak nálam? Lapozz bele a vendégkönyvbe!
Ha szeretnél cikkeinkhez kapcsolódó beszélgetéseket hallani tőlünk, iratkozz fel a Lélekfecnikre – Lélekoldó beszélgetéseinkre a Spotify-on, You Tube-on illetve Google vagy Apple podcast csatornákon.